Irodalmi Szemle, 1961

1961/3 - FIGYELŐ - Tolvaj Bertalan: Győry Dezső: Gömöri rengeteg

dákat“ követelő városparancsnok-helyettes őrnagy, Jenő, a kövérhasú hadapród-tanítő, Szajrés felett, s mindazok felett, akik hozzájuk dörzsölődznek. S hogy eközben igazságos ítéletet mond a haladó szellemű, de a porondra kiállni csak tétovázva és későn merő értelmiség képviselője, a kisvárosi múzeumigazgató Péter felett is, ez egészen természetes. Határozatlanságának az eredménye: önmaga és menyasszonya, Zelli halála. Mintha itt és vele igazolná a haladó erők határozottabb síkra- szállásának a szükségességét, amit a harmincas évek végén így fejezett ki: „ ... így jár minden nép és minden irány, ha ifjúsága mindig csak beszél“. Péter sorsa logikusan következik jelleméből, magatartásából, sőt ez a „törvény- szerűség“ nem egy helyen lelkivilága ábrázolásának a rovására túlságosan is érzékelhető.

Sikeresen, bár kissé álromantikával megrajzolt a regény két legrokonszenvesebb hősének, a gimnazista Sanyinak és Sasának útja a

partizánmozgalomhoz. E 17-éves fiatalok srá- cos, rajongó szerelme, kalandvágyuk és zsarnokgyűlöletük, a partizánélet vállalása igen emlékeztet A nagy érettségi 18—19-éves diákjára, aki az emberréválás kemény küzdelmében mint önkéntes tüzér-újonc a vörös hadseregben köt ki. A Gömöri rengeteg Sanyija is ezt teszi: „Önként jelentkezem a szlovák partizán egyesülés Petőfi Sándor magyar csoportjába ..." — mondja a fogadalomban. Ehhez még csak kommentár nélkül kell ideírnunk a szerző pár szavát: „Sanyi is sokszor mond és tesz olyat, amit én mondtam vagy tettem volna, ha azon a tragédiás őszön én is tizenhét éves vagyok.“

Köszönettel és azzal a töretlen bizakodással tesszük le a Gömöri rengeteget, amivel az író maga zárja egyik hitvallását:

Hiszem: mint kaptam, mindig többet adtam.

Megyek. Üjvást. Tisztán, fiatalul.

Illés László Kún Béla irodalmi tanulmányairól

Az elbukott proletárdiktatúra után a magyar emigráció hosszú éveken át vívódott a bukás okaival és a második Magyar Tanácsköztársaság megteremtésének új lehetőségeivel. Ez a probléma uralja a huszas évek első felében a határokon túl létrejött proletárirodalmat és publicisztikát Gábor Andortól Gyetvain, Lékai Jánoson s annyi más írón át Illés Béláig. Ez a korai proletárirodalom főleg Ausztriában, Csehszlovákiában, a weimári Németországban és Amerikában bontakozott ki s tele volt a fehéruralom elleni gyűlölettel, a bukás miatti önmardosó váddal; de lobogó hittel és újra készüléssel is. Legtöbbször mindez valamilyen vibráló szimbolizmuson át világított, jelezve az európai forradalmi mozgalom izzásából merített erőt és a közeli remények bizonytalanságának beszüremlését. A huszas évek közepére új helyzet alakult ki. A szászországi baloldali kormány megdöntésével, a Szovjetunió elleni intervenciók bukásával egyelőre befejeződött a forradalom és ellenforradalom nyílt fegyveres mérkőzéseinek korszaka Európában. A Szovjetunióban az építőmunka, a nyugati emigrációban pedig a szívós, kitartó szervező és ideológiai munka került az előtérbe a magyar emigráns kommunisták számára. Ettől az időtől kezdve közel egy évtizedre elsorvad a nyugati emigrációban élő magyar baloldali irodalom, a korábbi évek színes és a körülményekhez képest gazdag irodalmi élete csupán néhány kiemelkedő alkotó (Romját Aladár, Barta Lajos) munkásságában folytatódik. De ugyanakkor erőteljes fejlődésnek indul a magyar irodalom a Szovjetunióban, ahol olyan íróművészek gyülekeznek, mint Barta Sándor, Hidas Antal, Illés Béla, Kahána Mózes, Karikás

Frigyes, Kiss Lajos, Lányi Sarolta, Lengyel József, Mácza János, Zalka Máté s mások. Eltérően a Németországban dolgozó magyar emigránsoktól (Gábor Andor, Balázs Béla, Kemény Alfréd, Lukács stb.). Itt nem annyira az elméleti, irodalompolitikai munka áll az előtérben, hanem maga a proletárirodalom megteremtése a maga valóságában.

A KMP erőteljesen támogatta ennek az irodalomnak létrejöttét és fejlődését. A Kom- intern V. kongresszusa 1924-ben Clara Zetkin beszámolója után hozott határozatában felhívta az egyes pártok figyelmét arra, hogy behatóbban foglalkozzanak az irodalom kérdéseivel, — használják fel a tömegek között azt a hatalmas mozgósító, nevelő erőt, amit a szépirodalom, a művészetek jelentenek a proletárhatalom szolgálatában. A Komintern inspirációjára jött létre a RAPP és a MAPP szervezetein belül a „Magyar Forradalmi írók és Művészek Szövetsége“ is, később az 1925-ös szovjet irodalmi párthatározat s ennek az útmutatásnak nyomán szerveződött meg a nemzetközi proletárirodalom irodája, későbbi közismert nevén a Litintern, élén magyar főtitkárral, Illés Bélával, a szekcióban, vezető lapjaik szerkesztőségében magyar proletárírókkal.

A RAPP korszakában felnövekvő, megerősödő magyar proletárirodalom jelentős eredményeket ért el, bár nem csekély mértékű nehézséggel kellett megküzdenie. Irodalmi közvéleményünk még ma sincs abban' a helyzetben, hogy eredeti dokumentumok alapján tájékozódhassák e bonyolult korszak irodalmi irányai közt.

Ahhoz, hogy ez az izgalmas kísérletezéssel,