Irodalmi Szemle, 1961

1961/2 - FIGYELŐ - Bartha Tibor: Csanda Sándor: A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai

mánynak is beillő, módszertani szempontból legsikerültebb értekezés igen gazdag, hiteles anyaggal és meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy a Matunák Mihály gyűjtötte úgynevezett suránykörnyéki hazafias dalok egytől-egyig hamisítványok. Matunák hamisító munkássága reakciós célokat szolgált, és álkurucos verseinek hiteles költeményekként való felhasználása a kapcsolat-kutatók munkájában sok téves következtetést és zavart szült. Az értekezés fő fogyatékossága, hogy a szerző nem bírálja eléggé Matunákot azokért a karrierista és soviniszta indító okokért, amelyek a szlovák nyelvű, de magyar soviniszta érzelmű kuruc dalok hamisítására serkentették. A szerző ugyan kielégítő leírást ad Matunák Mihály „nemzetiségi fejlődéséről“, de nem mutat rá arra, hogy Matunák karrierista érdekektől vezetve szlovák létére magyarabb akart lenni a magyarnál.

A szerző külön tanulmányban vizsgálja a Szilágyi és Hagymási című széphistória eredetét. A költemény keletkezési körülményeinek tisztázásával és egyes változatainak összehasonlításával már több irodalomtörténész is foglalkozott, de a széphistóriával kapcsolatos problémákat eddig még senkinek sem sikerült maradéktalanul megoldania. Csanda a széphistóriával kapcsolatos problémák megoldásához feltétlenül szükséges anyag nélkül az egyes kérdések teljes megoldására nem vállalkozott és nem is vállalkozhatott, de néhány eddig különféleképpen értékelt kérdésre helyes választ talál, másokat pedig új megvilágításba helyez. A szerző, módszerére jellemző alapossággal vizsgálja a kérdést. A Szilágyi és Hagymási című széphistóriát nemcsak a szlovák és magyar változataival hasonlítja össze, hanem az európai irodalomban fellelhető változataival is. Az e témával foglalkozó kutatók ilyen sokoldalú összehasonlítást még nem tettek. Csanda az említetteken kívül, vizsgálódása során rámutat a régebbi kutatások számos tévedésére és eloszlatja a nacionalista gyanúsítás szellemét egy olyan területről, amely ütköző pontot, állandó súrlódási felületet jelentett a régebbi magyar és szlovák irodalomtörténészek között. A könyv szerzője összehasonlító módszerének megállapításait összegezve bebizonyítja, hogy a költemény eredete nem lehet szlovák, ám ezt a megállapítását sem fejti ki kellőképp, az olvasó csak a sorok között elrejtett, meg nem fogalmazott mondanivaló tudatosítása után jut erre a meggyőződésre. A szerző ugyanis több érvet hoz fel, melyek a széphistória szlovák eredetét igazolják, ellenérvei azonban súlyosabbak. Csanda néhány fontos tényből

arra következtet, hogy a Szilágyi és Hagymási című széphistória egy hosszabb délszláv (esetleg több önálló műből összeolvasztott) történet tartalmának versbefoglalása. E feltevés szerint a vers különféle változatai közös és kölcsönös forrásokból származhatnak. Megítélésünk szerint ez a feltevés látszik a legvalószínűbbnek. A témával kapcsolatos vizsgálódásait a szerző azzal a megállapítással zárja, hogy a Szilágyi és Hagymási című széphistória magyar, szlovák, délszláv és román változatai egy XVI. századi pozitív kulturális kapcsolat termékei, mely a későbbi kutatók szemléletétől eltérően mentes volt a nacionalizmustól.

Említettük már, hogy a szerző munkája eddig sok nem közölt értékes dokumentumot tartalmaz. Az általa közzétett anyagból legértékesebbek azok a költemények, amelyeket ő fedezett fel. Kár, hogy a szerző a tanulmány-kötetben közzétett némely versek rendszeres költészettani elemzésétől eltekint. A szerző csak azokat a költeményeket elemzi behatóbban, melyekkel mondanivalóját a legjobban tudja bizonyítani. Műve értékét növelné, ha a közölt költemények elemzését következetesebben és sokoldalúbban végezte volna.

Csanda a tanulmányokban közölt versek fordítását hazai költőkre és műfordítókra bízta, akik igen jól oldották meg feladatukat. Ennek bizonyítására az eddig ismert legelső kuruc témájú szlovák költeményt, az Ana- gramma Slavicum (Szláv szójáték) című allegorikus költeményt közöljük, amely burkolt költői üzenetet tartalmaz az elnyomók elleni küzdelemre. A vers Tóth Tibor kitűnő tolmácsolásában így hangzik:

A rák ó címerében szemet kapott s szárnyat, szárnyalva szól a szálló szörnyű sasmadárnak: Köszöntelek kedves sas, rákot meggyalázó, hogy minket eztán megfogj, nincs oly sűrű háló, oroszlántól, sastól én is szárnyat kaptam, nem lakom már többé soha szűk lyukakban.

Összefoglalásként Csanda tanulmányairól megállapíthatjuk, hogy igen értékes könyvet kap kezébe a magyar-szlovák kapcsolatok iránt érdeklődő olvasóközönség. Sajnálattal kell megállapítanunk továbbá, hogy a könyv megjelenését hazai kiadó nem vállalta, de egyúttal örömmel kell üdvözölnünk azt a tényt, hogy csehszlovákiai magyar kutatóktól külföldön is megjelentetnek színvonalas tudományos műveket. A tudományos hazai szakirodalmat illetően Csanda könyve az első, mely külföldi kiadó gondozásában jelent meg.