Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - LÁTÓHATÁR - Sándor László: Tarasz Sevcsenko - Oszip Makovej: Hogyan keresett munkát Sevcsenko
— Nem tudna nekem valamilyen munkát ajánlani? Nagyon unatkozom. A rólam elnevezett társaságban talán csak akad valami? — Hm, hát nem tudom, talán... Hogyan gondolja ? Az egyik osztályon dolgozni ? — Nem bánom, akár az egyik osztályon is, csak munkát kapjak. — Igen, igen; csak az a baj, jó uram, ön nem tagja a Sevcsenko Társaságnak! — Ha csak ez a baj, vegyenek fel tagul! Hiszen a társaságot rólam nevezték el. — Hm, ez igaz, de ön nem lehet tagja. — Ugyan, hát miért nem? — Először is azért, mert ön nem végez tudományos munkát és az én „Tudományos Közleményeim“-ben nem jelent meg semmilyen írása; másodszor azért, mert először önnek be kellene kerülnie az egyik osztályra és annak kellene néhány év múltán hozzájárulnia ahhoz, hogy felvegyék-e rendes tagnak, vagy sem. Ha pedig az osztály hozzá is járulna, akkor még nekem is van beleszólásom a dologba; nekem szívemen fekszik a társaság presztízse, itt is és Kijevben is tudományos munkatársakra van szükségünk, nem pedig költőkre. Olyanokat, akik tanulmányokat írnak a költőkről, nagyokról, vagy kicsinyekről, mi szívesen fogadunk, de minek kellenének nekünk költők? Ők csak fölösleges ballaszt lennének a tudományos társaságnál!... Különben Hnatyuknak is ez a véleménye erről ___ — Hát így vagyunk! — jegyezte meg Tarasz lehangoltan. — De a társaságot mégis csak az én tiszteletemre nevezték el! — Ez más dolog! A Sevcsenko Társaság — az én vagyok, maga pedig csak cégér. Ügy bizony! — Hát akkor itt nincs semmi keresnivalóm, — szomorodott el Tarasz és felállt. — Elnézését kérem, jó uram, hogy elraboltam az idejét. — Szót sem érdemel. Alázatos tiszteletem... Ezen az éjjelen, hogy Sevcsenkót így fogadták Lvovban, valamennyi arcképén és mellszobrán szája jobb sarkában, a bajusz alatt könnyed, gunyoros mosoly jelent meg. Senki sem találná ki, hogyan keletkezett ez a mosoly, pedig ez a műsoros est után történt. Sándor László fordítása
