Irodalmi Szemle, 1961

1961/2 - Cselényi László: Versek

Dícsértessék a nép, a dombok, hajlatok

parasztjai, az ács keze, a kőműves

szerszámai, s az ész, a fényes értelem,

ami a cél felé taszítja a míves

gondolatot, a fény, a megvalósulás

útjára terelvén, hogy valóság legyen,

s hogy már e föld színén ne csak a szenny, a bűn

uralkodjék, hanem a fény, az értelem.

Mert volt itt bűn elég, századok ormain lapult az ősi vad, trónolt a büszkeség, s pusztult a nép, a föld fia: szlovák, magyar, román, cseh, szerb, orosz, hitte az istenét s káromkodott, hogy az isten az égbe van, nem jön le, nem segít, hiába áldozik, hiába szentmiséz, isten az égbe van, s itt lenn a föld fia, pusztul, elkárhozik.

Urak és nemzetek gőgös csapatjai vonultak végig itt, hulltak törvényeik, s harcolt a nép, bukott, győzött, sírt, öldökölt, szolgálta az urak gőgös törvényeit.

Század múlt, ezredév — jobbágyok építő ivadékainak szólnak az új csaták, s a vitéz hadnagyok, polgárok, várurak hol vannak? Sírjaik fölött a szél dudál.

De mi élünk, vagyunk, talpára állt e nép, mindegy: szlovák, magyar, román, cseh, szerb, orosz, élünk és alkotunk, írunk s emlékezünk, nem feledjük a múlt sebeit, a gonosz törvényt, a hősöket, árvák és özvegyek könnyeit, vad csaták őrült halottait, élünk s emlékezünk, bambán, álmatlanul, bennünk kísértenek Terezin árnyai.

Állunk halottaink sírjánál s esküszünk: elvtársaink a cél emléketekbe van, élünk s esküszünk: a véretek színét ismerjük, a szívünk vérének színe van.

Vörös szín, proletár. Tudjuk, hogy él ma még, uszít a gyűlölet, pusztít a múlt, a bűn, elvtársak: esküszünk, a véretek színét megvédjük, harcotok elvéhez hűk leszünk.

Mindegy: szlovák, magyar, román, cseh, szerb, orosz, portugál, francia, néger — testvéreink mindannyian, az új jövendő világ, miként acélt a tűz, eggyéforrasztja mind.

Nagy célok századát éljük ma s nagy bűnök viharai zúgnak, zengetik az eget, gyilkosok, háborúk söpörnek, mint a vak, vijjogó sasmadár az álmaink felett.

Cselényi László versei