Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
Tat-kör egyik írójának, Hans Bäckernek, „Deutschland, und des Abendland" című könyvében (1935) olvassuk ezt az Európa-elvető, Nyugatot kizáró meghatározást: „A humanizmussal, mint történelmi képződménnyel nincs többé semmi dolgunk. Nálunk nincs többé semmi életalapja.“ Az elporoszosított német lényeg intellektueljeivel mondatja ki a humánum, az emberség felszámolását: „A hadsereg a történelmi Poroszország korpusza, a mi tetteinkben válik »porosz-német« lényegünk kifejezésévé". A porosz lényeg az emberfogalom tudatos kikapcsolása, megvetése, tagadása és kisemmizése. És mi más a háború lényege ? A süket parancs és a vak engedelmesség katonája elfelejti, elejti, elemészti az embert. Sarolea, az edinburghi egyetem professzora mondotta: ,,A háború Poroszország népi ipara, mert egy mesterséges állam, mint Poroszország, csak háború által érheti el becsvágya célját“. Mirabeau szinte szóról szóra ugyanazt mondta: „A háború Poroszország egyetlen ipara“. Heinrich Mann, posthumus drámatöredékében, Nagy Frigyest így beszélteti: „Óh, királyi bölcsesség: csináljatok háborúkat és miénk a világ.“ A porosz szellemet a háború élteti és semmi más! Törvényét egyik főteoretikusa, W. Stapel ennek megfelelően kodifikálja: „A porosz lényeg a haditábor törvénye“. E törvényt a nácizmus igazoló jegyével, stílszerűen csak Göbbels hitelesíthette: „A nemzeti szocializmus a modern porosz lényeg. Ahol mi állunk, ott csak Poroszország létezik.“ Élt ezidőben egy másik német is: Thomas Mann-nak hívták, aki a hitlerizmussá vadult porosz-német hatalmi és hadi totalitás hazugságát, embertelenségét feltárón, lehetetlenségét, megenged- hetetlenségét bélyegzőn joggal mondhatta: „Ahol én állok, ott van a német kultúra“. A két megnyilatkozás közti különbség mindennél jobban láttatja a németség útvesztettségét, kettéhasadtságát, tragédiáját: tündöklésének és nyomorultságának egész összehozhatatlan- ságát. A Thomas Mannok és a Göbbelsek idegenebbül merednek egymásra, mint az eszkimók a pápuákra! Poroszország, a mesterséges képződmény, a fasizmus légkörében egy új kombináció alapját vetette meg: Európa elporoszosítását, „új rend“-lényegét. Hans Schwarz, a nácizmus egyik főfilozófusa már 1932-ben kinyilatkoztatta: „A porosz gondolat a leendő tér eleme. Poroszország a hid, a teret csak ö hidalhatja át. És ez a Harmadik Birodalom értelme is: a Kelet és Európa nyugtalanságát a porosz gondolattal megszüntetni." A porosz gondolat, mint a Kelet és Nyugat új értelmezője, nevelője, őrmestere. A Német Birodalom mint Európa rendőre! De ez így nem hat és nem vonz; a közönséges beállítást — a meztelen tény- valóságot, a rendőrszerepet — el kell köhögni, hogy újra színt kapjon a középkori jogigény: az Európára kiterjesztendő német birodalmi eszme. A gomb megvan, csak a kabátot kell hozzávarrni: a németen kívüli egész Európát! Friedrich Hielscher — eleve, minden mást kizárón — már a birodalmi eszme „kegyelméről“ beszél: „melynek befogadására egyedül a németek képesek“. Természetesen! Amit magamban és magamnak agyalok ki, annak befogadására is csak én vagyok képes: Recht ist, was dem deutschen Volke nüzt! És Hielscher azonmód meg is húzza a kegyelmi terjeszkedés pontos határvonalát: „Burgundiától és Flandriától Izlandig, Izlandtól Svéd- és Finnországon át a Volgáig és Fekete-tengerig". A birodalmi eszme kényelméből való nácinémetek Görögország okkupációja után kérdésfelelet játékkal vélték megnyugtatni a világot: „Mi történt itt ? Egy szóval felelhetünk: Európa visszahódította magának Görögországot". Világos, hogy Európa ez okkupációs viszonylatban csak Németországot jelentheti. A cikk írója — Wolfgang Goetz — a „Signal“- ban tovább folytatja elmélkedését, melynek célja nem más, mint a középkori birodalmi igénynek a porosz szellemmel való egyenlítése. És ez egyenlítés eredményét — akár hiszitek, akár nem, — Európának hívják: „Európa gondolata Nagy Frigyes Poroszországában végre újra valósággá vált... Ma Németország épp azért joggal tarthat igényt arra, hogy Európát egészségessé tegye, hogy olyan államrendet teremtsen, melyről egykor a régi német császárok álmodtak, röviden: hogy ezt a földrészt végre megteremtse.“ Ki tud, ki mer itt nevetni ?! A borzalom — Hitler Európa-terem- tése nem engedi. Két lényegjegy, két igényjog, két anorganikus irrealitás szintéziséből keveredett eggyé Európa harmadik német veszélye: a hitleriz- mus. Az Európa-birtoklás igénye, e birtoklás középkori példája és a katonatábor porosz dinamikája időzítették a második világháborút és ennek minden máig érő következményét: az ismétlés lehetőségét. Hogy neve is legyen a gyermeknek, W. Stapel, ez a teológiában kontárkodó porosz vátesz, az egészet elkeresztelte „birodalmi imperializmusnak“, és népét a legimperialisztikusabbnak, mely mint politikailag legrangosabb, joggal igényelheti a többi nép feletti védnökséget, a Schirmherr- schaft-ot. Ezzel magától adódik a németek elhivatottsága Európa vezetésére, birtoklására. Hogy a gyakorlatban ez mit jelent, azt ugyanez a Stapel egy másik könyvében, — melynek jellemző címe „A keresztény államférfi“ ~ — a legalpáribb prózára egyszerűsítve így manifesztálta: „Hogy mi valahol többségben vagy kisebbségben vagyunk, az egyre megy. Nekünk semmi közünk a statisztikához! Mi németek vagyunk és így az elsők és a többség mindenütt és mindenképpen. Ha teszem Lengyel- országban csak két német lakna, akkor ez a két német lenne a többség. Többet jelentenének, mint a lengjelek milliói, csak azért, mert németek, éppen azért, mert németek.“ Itt pontot kéne tenni, a tollat letenni: az arrogancia csúcsfokára értünk. A hatalmi megszállottság, a kizárólagosság és tekintet- nélküliség minden ismérve ezzel ki van me-
