Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - Bábi Tibor: Minden nap írjuk a szocializmus történetét
dübörögnek majd a gömöri csöpp metropolis felé. És az a szürke szempár folyvást a jövőbe tekint. Szeretnék újra farkasszemet nézni azzal a térképpel, a mozdulatlan merev vonalakkal és fehér foltokkal. Napfény hullna be Kovács elvtárs dolgozószobájának ablakán és hűvös, jó csend, gondolkozni késztető nyugalom venne körül. Egyre bámulnám a térképet és hiába bámulnám. Sehol se lelném nyomát a kanyargó utaknak, lüktető eleven életnek, mozgásnak. A fehér foltokra még senki nem rajzolta bele a kellő sűrűségű vonalakat. Ez a térkép nem vesz tudomást arról, hogy éltem Prágában és jártam Ostraván. Hogy repülőteret építettem České Budéjo- vicén, hogy Bučinán tüzet oltottam katonakoromban, hogy 2iaron alumíniumkohót építettem. Nem vesz tudomást arról, hogy Matyi, a jehovista már szombati napokon is dolgozik, mert Štefánik Ondrej brigádja átépítette a lakását. A térkép mit sem tud Pleidel Imréről, Micsek Berciről, Viszlay bátyámról, öreg Krisztiánról, se Köböl Lászlóról. A térkép térkép és nem tehet arról, hogy az élet nem fér meg rajta, igaz... a Csallóközben, sem a Mátyus- földön, se Keleten, se Gömörben, de meg egy ország határán belül sem. A Dunán lefelé áramlik a Fekete-tengerig, bolgár, román és szovjet partokig. Olajvezetékekben, utakon, síneken, huzalokban zuhog, zúdul körbe, körbe a földtekén és távolbalátók, rádiók antennái közt az ionoszfé- ráig ágaskodik. Miért nincs a világon olyan térkép, mely ezt a mozgást, ezt az áramló életet föltűntetné ... ?! És most
