Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - LÁTÓHATÁR - Ilja Erenburg: Picasso
gadták tőle a vízumot. Más dolgokat is tudott: többek között azt, hogy abban az országban, amelyet szeretett és amelyben hitt, sokáig elvetették művészetét. De ez sem rendítette meg a Szovjetunióba vetett bizalmát. Őszintén örültem, amikor Moszkvában megrendezték Picasso műveinek kiállítását. Nagy tömeg gyűlt össze a rrfegnyi- táskor: a rendezők attól tartottak, hogy nem lesz elég látogató s ezért több meghívót küldtek szét, mint amennyi hely volt. A tömeg buzgón tolakodott a bejárat előtt, s mindenki attól félt, hogy nem jut már be. A múzeum igazgatója halálsápadtan rohant oda hozzám: „Nyugtassa meg őket, attól félek, botrány lesz...“ A mikrofonhoz léptem és azt mondtam: „Elvtársak huszonöt esztendeig vártak erre a kiállításra. Várjanak türelemmel még huszonöt percig...“ A háromezer tolakodó ember egyszerre elnevette magát és a rend helyre állt. Persze a kiállításon elkeseredetten veszekedtek és vitatkoztak a látogatók; így szokott lenni Picasso minden kiállításán — az egyik lelkesedik, a másik hábo- rog, van aki maga sem tudja, mit gondoljon, az ötödik örül vagy csúfolódik, de egy ember sem akad, aki a képekkel szemben közömbös maradna. „Ellentmondások“... Hát kérem, ám legyen: „Picasso művében sok az ellentmondás...“ De emlékezzünk vissza néhány adatra: első munkáit 1901-ben állította ki, most meg már 1960-at írunk. Oly kevés ellentmondásnak és ellentétnek voltunk tanúi e hatvan esztendő során? Picasso korának összetettségét, bonyolultságát, zavarait, kétségbeesését és eredményeit fejezi ki. Rombol és épít, szeret és gyűlöl. Mégis nagy szerencsém volt! Életemben találkoztam néhány emberrel, akik rányomták korukra egyéniségük bélyegét. Tóth Tibor fordítása Picasso: Három nő Picasso: Galambok
