Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - ORSZÁGJÁRÁS - Gyurcsó István: Útinapló
szemében szelídüljön szánkázó szándékká s a cselekvés meg már virtusos verseny legyen, vetélkedés a hegyről lefelé. Most még itt áll a kilenc gyerek. Kíváncsiak. Dicsekvők. Közben az egyik kétszer is lefut korcsolyán a meredek lejtőn, majd odaveti, hogy ő a korcsolyakirály. Kedves kérkedés, ám másra gondolok megint. Hol lelek egy gyereket, kinek nem faragó az édesapja, hanem szántó-vető, boronáló ember, akinek gondja az árva elevátor. A korcsolyakirályt kérdezem. Édesapád hol dolgozik? — Fafaragó Lopejen ... Lopej, Gombaszög, Hronec, Gömörhorka, Brezno és még hetven faragó-telep felé özönlik a kecsői férfinép, mintha ők akarnák a Középszlovákiai Papírgyárak részére az összes fát meghántolni. Élelmesség. Szorgalom. És persze nagyobb haszon. Nagyobb, mint itt a kövek hátán vesződni a szövetkezet kezdő éveiben. Majd ha helyre igazodnak. Mikor már itt is nagyobb haszonnal zárulnak az évek. Majd akkor. De most!? Most új házsor épül. Kétfordulós lépcsőkkel. Nem a hagyományos kecsői formában. Tetszetősebb, rangosabb is, és hozzátehetem, hogy célszerűbb is. Minden ház gazdája faragó ember. Az építészeti formát úgy nézték ki maguknak valahol, és jól kinézték. Kulturáltabb így az élet, a falu is új színt kap, ha nem is díszíti még fényes országút a kezdő házsor elejét, ha csak zabbal van megszórva, akkor is. A korcsolyakirályt nézem és tőle kérdem, hogy ki dolgozik akkor a szövetkezetben, ha mindnyájuk édesapja fát farag. — Tyukodi pajtások a szövetkezetesek. A válasz megdöbbent. Mindent vártam a gyerekektől, csak ezt nem. Ki a hibás ebben? Nem hiszem, hogy a köves határ. Hiszen erős emberek nőttek itt fel, fafaragók. Az itteni ember már századok óta birkózott a földdel, a kővel. Tyukodi pajtások! Kisebbítő, fitymáló jelző a gyerekek szájából. Azt gondoljam, hogy vasárnaponként édesapjától hallja, az meg Lopejen, a telepen tanulja? Nem hiszem. Nem is hihetem. Nemrégen beszélgettem Hronsky Béla elvtárssal, a hetven fatelep igazgatójával Dobsinán, és akkor igen sok szó esett arról is, hogy a telepeken nemcsak a szakszervezet fejt ki felvilágosító munkát, hanem elsősorban az igazgatóság pártszervezete is. Bár beszélgetés közben kiderült, hogy egyelőre még nincs magyar nyelvű politikai előadó, és párttag is kevés akad a magyar nemzetiségű dolgozók között, de van egyéb nevelő és szórakoztató eszköz: vándorkönyvtár, filmvetítés, rádió. Most már látom, hogy az akkori kicsiség nagyobb, mint gondoltuk. Nem lehet elégedett az igazgatóság azzal, ami van. Még kevésbé a vállalat pártbizottsága. Többet, mást kell haza hozniuk a kecsői dolgozóknak az ipartelepekről, mint azt a fitymáló szót, hogy tyukodi pajtások. Ráadásul a lekicsinylő kijelentést attól a gyerektől hallottam, akinek az édesapja a nemzeti bizottság alelnöke. Igaz, sem ő, sem az elnök nem igen ér rá, hogy segítséget nyújtson a szövetkezetnek. A helyettes Lopejen, maga az elnök Hegedűs István meg Nagyszlaboson teszi dolgát. Kevés vagy semmi idejük sem jut, hogy a falu ügyeivel a szövetkezet problémáival foglalkozzanak.
