Irodalmi Szemle, 1960
1960/4 - DISPUTA - Vita műkedvelő kultúrcsoportjaink helyzetéről (Ágh Tibor és Takács András hozzászólásai)
Az itt felsorolt feladatok megvalósításához már hozzá is fogtunk. Az első akció, amelyet a központi zenei szakbizottság elindított, a decemberi dalos találkozók, melyeken részt vehet minden énekkar, énekcsoport, szólóénekes és népi zenekar tekintet nélkül összetételére és fejlettségi fokára. A találkozó célja mozgósítani énekkarainkat és énekcsoportjainkat, lehetőséget adni nekik a szereplésre, valamint arra, hogy más énekkarok műsorát is végig nézhessék. A karvezetőknek pedig lehetőségük nyíljon szakmai kérdésekben véleményük kicserélésére. A dalos találkozókra eddig hét népizenekar, 22 iskolai kórus, 6 vegyeskar és két női kar jelentkezett, összesen 1360 résztvevővel. Ez a szám még nem végleges, további énekkarok jelentkezését várjuk. 1961 tavaszán országos énekkari fesztivált rendez a zenei szakbizottság. Mindkét alkalomra kötelező kórusműveket jelöltek ki, melyeket a résztvevő kórusok közösen adnak elő a fesztiválon. Ezeken a találkozókon a fő helyet népdalaink és népdalfeldolgozásaink foglalják el. Nem kell attól félnünk, hogy népünk hagyományai, népművészetünk kihal. Lehet, hogy néhány évtized múlva a zoborvidéki népdalkincs már nem variáló- dik tovább, nem fogja a falu apraja-nagyja énekelni,, de élni fog a hangversenydobogón, a népi együttesek, iskolai kórusok, hivatásos és műkedvelő énekkarok tagjainak ajkán, és eljön majd az az idő is, amikor Zsérén a kultúr- házban zoborvidéki népdalok mellett megszólal Bach, Haidn, Mozart és Bartók muzsikája is. Takács András Több esztendő telt el azóta, hogy az újságjaink hasábjain (Üj Szó, Hét, Szabad Földműves) nyilvános vitát rendeztünk a népművészet hogyan-továbbjáról, mikéntjéről, helyéről és helyzetéről a mai társadalmunkban. Ebben a vitában sokan megszólaltak, művészek, pedagógusok, funkcináriusok. A vitának az eredménye a következő években világosan megmutatkozott. Ez pedig azt jelenti, hogy helyes és szükséges volt a vita. Helyes és szükséges ilyen kérdésekről vitatkoznunk még akkor is, ha egy-egy alkalommal nem is oldunk meg mindent, ha vitánknak maradnak homályosabb foltjai is, amelyek idővel időszerűvé válásuk pillanatában ugyancsak megoldhatóvá válnak. A kulturális forradalom célkitűzéseinek egyik-egyik alaptétele, hogy a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség tudatában, gondolkodásában győzelemre kell vinni a marxizmus-leninizmus világnézetét. Formálni a nép szocialista öntudatát, új erkölcsét, jellemvonásait, magatartását és ezáltal előmozdítani az egységes szocialista nemzet kibontakozását, megerősödését. Milyen összefüggésben van ezzel műkedvelő együtteseink, csoportjaink eddigi munkássága és jelenlegi helyzete? Ha a kulturális forradalomnak célja — mint ahogy az — a kulturális eredmények közkincsévé tételével biztosítani, hogy szocialista társadalmunkban a nép kulturális alkotó ereje sokoldalúan kibontakozzék, illetve továbbfejlődjék, akkor ennek a célnak a megvalósítása másképp el sem képzelhető, mint hogy tömegmozgalommá fejlesszük az ezt biztosító kulturális mozgalmat. Felszabadulásunk, illetve pártunk végleges győzelemre jutása után, ilyen tömegmozgalommá fejlődött a népművészeti munka is. Ez a munka a népi alkotásokban gyökeredzik, nemzeti jellegre épülve annak virágzását segíti elő. E munka végzői műkedvelő együtteseink. Ezek az együttesek hosszabb ideig együttélő kis közösségek, amelyek a rátermett és öntudatos pedagógus — vezető — kezében kiválóan alkalmasak az ifjúság, illetve az idősebb generáció új szellemű nevelésére. A kulturális forradalom nem ösztönös és nem automatikus folyamat, hanem szívósan, céltudatosan vezetett harc a reakciós polgári kultúra ellen. Ebben a harcban támaszkodnunk kell és támaszkodunk is a szocialista forradalom
