Irodalmi Szemle, 1960

1960/4 - DISPUTA - Vita műkedvelő kultúrcsoportjaink helyzetéről (Ágh Tibor és Takács András hozzászólásai)

riánsnak) is, de a közösség szerepe ezekben az alkotásokban igen nagy. A közösség egyrészt megszabja a művészet Ízlésbeli, stílusbeli kereteit, másrészt a népi alkotás megszületése után a közösség alakítja, csiszolja tovább, formálja még tökéletesebbé éppen a szájról-szájra való terjedés folytán. A népdal, népmese alkotóját nem ismerjük, de még ha ismernék is névszerint, közösségi jellegén ez mitsem változtat. Ha nem így lenne, hogyan magyaráznánk azt, hogy egy egész faluban, sőt egy egész vidéken hasonló jellegzetes díszítő elemekkel találkozunk.

Tehát addig, amíg a hivatalos alkotóművész (költő, zeneszerző) a közösség érzelmeit is a legegyénibb formába önti, a népművész legegyénibb érzelmeit is a közösség hagyományos formáin keresztül fejezi ki. Ennek következtében a népművészetben általános eszmék, a nép egészének általános érzelmi világa jut kifejezésre. Tény az, hogy a kapitalizmusban a népművészet bomlása, kihalása megállíthatatlan. A szocializmusban azonban ez a bomlás megáll és egészséges átalakulási folyamat játszódik le. A népművészetnek nem az iparosodás, gazdagodás, kulturáltság az ellensége, hanem á hanyatló korába jutott társadalom a népművészet éltető alapját, a közösségi életet bomlasztja fel. A népművészet további sorsa tehát nem attól függ, hogy iparosodik-e hazánk, hanem attól, hogy vissza tudjuk-e állítani a közösségi életet, s most már nem a falu kis, szűkraéretű formájában, hanem az egész dolgozó társadalom nagy, szólás emberi közösségében, a szocialista közösségben, biztosítani tudjuk-e a hagyományokon alapuló, de új formában és tartalommal gazdagodó népi alkotó tevékenységet. Az ösztönös népművészetet ma jól átgondolt, felülről szervezett és irányított művészeti tömegmozgalom váltja fel. Ez nem azt jelenti, hogy nép- művészeti hagyományainkat veszni hagyjuk. Elsődleges és sürgős feladatunk a népművészeti gyűjtő-munka kiszélesítése és fokozása, összegyűjteni, feljegyezni, lerajzolni, lefényképezni és rendszerezni művészetünk kincseit. Itt azonban éppen a rögzítés által ez az eddig élő anyag muzeális anyaggá válik; hogy újból élő legyen, csakis kulturális tömegmozgalmunkon keresztül érhetjük el. Népművészetünk még nem pusztult ki, nagyon sok helyen még ma is él és virágzik, sőt még sokáig fog virágozni régi formájában. Ez év elején Szímőn a „Sír, rí, szegény Andris gyerek“ kezdetű balladát egy hatéves kislánytól jegyeztem fel. Nyitra-vidéki falvainkban a Fehér Lászlót, Bálint vitézt (Görög Ilona), Fodor Katalinét a fiatal generáció is ismeri és énekli. Mi azonban nem elégedhetünk meg ennyivel, mi azt akarjuk, hogy mindenütt éljen a népművészet, de nemcsak a népművészet, hanem a művészetek általában. Célunk, hogy népi hagyományainkon alapuló, mai életünket tükröző, új szocialista kultúrát teremtsünk. Ezt a munkát nem hagyhatjuk csak kizárólag alkotó művészeinkre. Célunkat egyedül a széles tömegek művészi nevelésén keresztül érhetjük el.

A továbbiakban főleg zenei kérdésekkel foglalkozom, mivel ez áll legközelebb hozzám és ezeket a problémákat ismerem a legjobban. A zenei nevelés egyrészt az iskolák, másrészt a hivatásos és műkedvelő együttesek, énekkarok feladata volna. Vizsgáljuk meg, hogyan is állunk iskoláinkban a zenei neveléssel és mit nyújtanak énekkaraink, hogy járulnak hozzá a tagok művészeti neveléséhez. Azt már sokszor megállapítottuk, hogy iskoláinkban a zenei nevelés nem kielégítő. Az I—IV. oszályokban heti egy óra, a középiskolák és tizenegyéves iskolák felsőbb osztályaiban pedig már egyáltalán nincs zenei nevelés. Maga ez a tény is komoly következményekkel jár, ha elgondoljuk, hogy éppen ebben a korban, amikor az ifjúság a legfogékonyabb, mikor legkönnyebben meg lehetne ismertetni és megkedveltetni vele a zenét, nélkülözi azt. Az iskolai kórusok működésében hiányolom azt, hogy az iskolai ünnepélyeken kívül máshol alig lépnek fel. Mi a helyzet a felnőttek kórusainál? Jelenleg kevés énekkarunk működik, és ami van, az is elég alacsony fokon áll. A legtöbb énekkarnál a karvezető a kórusművek puszta betanításán túl az énekkar tagjainak nevelésével alig foglalkozik. Ezekről a hiányosságokról már régen és nagyon sokat vitatkoztunk. Itt lenne az ideje, hogy a sok vita után tegyünk is valamit.

A közelmúltban alakult meg a Csemadok központi zenei szakbizottsága, mely célul tűzte ki zenei életünk irányítását, kórusmozgalmunk kiszélesítését. Néz