Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - A második emeleten
Hűvös téli nap van és álldogálok a Márkus utca egyik háza előtt. Nem vagyok egyedül, körülöttem mások is tűrik a szél fagyos sziszegését, ami ellen nem véd a felhajtott kabátgallér sem. De azért türelmesen állunk, tekintetünk félve éis csodálva követi azt az overallos férfit, aki a szemközti ház falán mászik fölfelé és most elérte a negyedik emeletet. Nem — nem a házfalon mászik, hiszen nem artistamutatványról van szó, nem a cirkuszban vagyunk, hanem egy bratislavai utcán. A férfi egészen egyszerű, prózai munkát végez: kicseréli az esőcsatornákat. Az alsó részt már kicserélte, régi, ütött-kopott, rozsdamarta bádogcsövek helyett már új, fényes csatorna büszkélkedik. Amikor a következő részt az utca kövezetéről nem érhette el, felment a ház tetejére, hason csúszva megközelítette a tető jobboldali sarkát s ott egy kiezögelésre rákötözte a kötéllétrát és még két vékony zsinórt. Azután visszamászott a padlásablakhoz és néhány perc múlva már ismét a ház előtt szívta jóízűen a cigarettát. Most egy ideig nem szívhat többet - amíg fent lesz. A cigaretta végét gondosan eltaposta, megrántja a derekára simuló bőrövet és odakiált a társának: — Mehetünk Jani? Jani, aki nyilván inasi minőségben tanulja a mesterség fortélyait, gondosan megnézi az előkészített csöveket, aztán válaszol: — Felőlem. Ekkor a férfi a kötéllétrához lép és elkezd felfelé kapaszkodni. A létra minden lépésre úgy hullámzik, mint a hinta. Félemelet magasságban az övére kapcsolja a biztosítózsinórt és feljebb halad. Most tehát három kötél hintázik a levegőben: a létra, rajta az emberrel, a biztosító-zsinór az ember övére kapcsolva és még egy vasta abb kötél, amely a járdáig tekeredik. A férfi felér a tetőig és most négy emelet magasságban egyik lábát egy kőpárkányra helyezve elkezdi feszegetni a csatorna korhadt pántjait. A pánt enged és felülről egy piszkos, lyukas csődarab zuhan a kövezetre. Mi nézők állunk és érezzük, amint lassan melegünk lesz. A hajam tövéből egy verítékcsepp indul lefelé. A férfi valószínűleg megszokta már a nézőközönséget, zavartalanul folytatja munkáját ott a négy emelet magasságában. A kisinas a lelógó kötélre erősíti az új csövet és a magasban lebegő ember felhúzza. Azután ismét egyik lába a párkányon, másik a létrán feszül és két keze a csövet illeszti helyére. Ez így megy folyton, egymás után. Régi csatorna-részek csattannak a kövön és új, csillogó darabok utaznak felfelé a kötélen. Hűvös téli nap van, barátságtalan szél dudorász valami téli dalt. A tél bizonyosan mérges, mert a Tátrából indult el, ahol nem akasztották el hatalmas házak, hanem szabadon zúghatott a szakadékok között, megcibálta az évszázados faóriások üstökét és vidám fogócska-játékra ingerelte a hópelyheket. Végignyargal a Márkus utcán, belekap a férfiak kalapjába, meglebbenti az asszonyok kabátját és nekirohan már a harmadik emelet szintjén dolgozó férfinak. A test megrándul, az egyik láb lecsúszik a kőpárkányról. Az életösztön cselekvésre kényszeríti a kart és a bal kéz elkapja a kötéllétra egyik szárát, a másik A második emeleten
