Irodalmi Szemle, 1960

1960/3 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: Peter Karvaš Éjféli misé-je

előtt. Itt — akarva nem akarva — a katolicizmus önigazolón és önaltatón, futószalagon volt kénytelen megadni az abszolúciót. Az ördögszövetség abszolúcióját! Mert mi a fasizmus? Korunk „ördögportékája“, szemete, időmerénylete: állapította meg Thomas Mann. És a katolicizmus az örökkévalóság tudata, ígérete és igézete. Az ellentmondás feloldhatatlan!

Ezt a lehetetlenséget, ezt az ellentmondást csak egy szlovák katolikus családban lehetett felmutatni. Itt profanizálódhatott a kereszt — a felemásság, a kétszínűség, ha úgy tetszik, a kettős könyvelés szimbólumaként — kettőskeresztté és a kettőskereszt a horogkereszt társaságává, majd e duplici- tás eredményeképp: konjunktúrává. A Kubiš-család ennek a konjunktúrának az eredménye és — farizeusa. Az apa az utolsó pillanatig bebeszéli magának, hogy az arizá- lás felebaráti cselekedet. Lánya, Angéla, a család érdekében fekszik le a német tisztnek: „áldozatot“ hoz, de az ugyancsak arizált cukrászda édességei és jövedelme nélkül már nem tud élni. Lázadozása: önmagában ösz- szeomló visszhangtalanság. Bátyja, Marián, a Hlinka-gárda járási vezetőjeként élet-halál urának tudja magát. A hatalom, báb kezében, korrumpál: aljasít, zülleszt, butít. Alkohol nélkül nincs élet. Gyáva gyilkos: dühöng és fél, káromkodik és imádkozik, de a döntő pillanatban nem meri elsütni a revolvert. A legrondább alak Palo, a sógor. Angéla, férje tudtával lesz a német hadnagy szeretője, biztosítékképpen várható előnyökért, szem- húnyásért, de Palo ugyanakkor a család „demokrata“ biztosítéka is. Ha a ló másik oldalára esnek, akkor Palo, az okosan latolgató, számító, a mindig jól helyezkedő alibi-taktikus menti meg a családot. És ezek ülnek le a német hadnaggyal karácsonyi vacsorához hangos imával, és ez a korrupt gyülekezet készülődik és megy az éjféli misére: „Békesség a földön a jóakaratú embereknek“... Béke és jóakarat: az egyik nem lehet el a másik nélkül. És ez a viszonylat a legnehezebb emberi törvény. Az emberiség javának akarása nem más, mint a feltétlen jónak — a béke erkölcsének — akarása. Az éjféli mise számvető vizsgáján, az idő rostáján a Kubiš-család kiesik, mint a pelyva. Kezünkben az ocsú: nézhetjük, vizsgálhatjuk, forgathatjuk: nincs mentség, nincs felmentvény. Akik annyira vétkeztek maguk ellen, azok menthetetlenek.

A drámának — a Kubiš-családnak — két ellenpontja van: furcsán összekeveredve, az ítélet hangos és néma kimondóiként: Brecker, az izig-vérig náci katona, és Gyurkó, a partizán: a család fekete báránya. A Kubiš- család homlokára mint két ellentétes egyértelműség, a náci tiszt és a szlovák partizán

egyformán sütheti ismertetőjelként a felemásság, a kétlakiság, a kétszínűség, a fari- zeizmus szégyenbélyegét. A Kubiš-családdal példázott Quisling-katolicizmus úgy kilúgozta az embereket, hogy e konjunkturális züllés láttán, többnek, különbnek — mert őszintébbnek — látjuk és tudjuk a német hadnagyot, aki, íme, itélőnapot tarthat felettük. Karvaš drámáját ez a borotvaél-jogosultságon táncoltatott itéletmondás avatja egyszerivé és feltétlen hitelűvé. A náci gyilkos cinkosai szemébe vághatja az igazságot: álszenteskedésüket, farizeizmusukat, mely még a német hadnagyban is undort ébreszt, és így ő lehet az, aki leleplez, álarcot ránt, ő, aki még arra sem tartja érdemesnek Mariánt, hogy lelője, amikor az részeg resz- ketéssel revolvert emel rá.

Ebben a társaságban Brecker a legkülönb: őszintén brutális. Katona, hóhér, gyilkos, és semmi más. Azt adja, ami a lényege, nem akar más, nem akar több lenni. Nincsenek kibúvói, meggondolásai, csak parancsai, törvényei: „A fasizmus küldetése és programja nem más, mint ellenfeleinek kiirtása“, írta a Weltbühne-ben a fasizmus áldozata, Carl von Ossietzky. És ugyanott olvasható ez a meghatározás is: „A fasizmus erénye brutalitásból adódik“. A német tiszt hivatkozhat parancsra, nevelésre, vak fanatizmusra, a benne kitenyésztett katonamentalitásra, a fasizmus szuggesztiójára, de mire hivatkozhat ez a szlovák nyárspolgári család, mely imádkozik, gyónni, áldozni jár, miséket hallgat és évenkint egyszer éjféli misét is, és mely mindennapjában pontosan ezek ellenében cselekszik?! Ez a katolicizmus, ezek az emberek nem emelkedhetnek Brecker fölé. Jtéletjogosulatlanok a nácizmussal szemben. Ők maguk voltak azok, akik helyet kértek és helyet kaptak ez áldatlan szövetkezésben. És Brecker e viszonylatban különbnek tudja magát. És ez, ennyi az ő felmentvénye: a Kubiš-család semmit sem vethet a szemére. A náci hóhér ezekkel szemben szinte emberi fölényt érez. És ez a legborzasztóbb, a legdermesztőbb: a gyilkos igazságot leleplezhet. Az apa: arizátor, tehát — hullarabló, a Hlinka-gárda parancsnoka csak védteleneken tölti ki szadiz- musát: szaladó, menekülő zsidó gyerekeket puffant le, és amikor ezek álmaiban, gyávaságában és deliriumában visszakísértenek, csak sírni tud, vinnyogni és szűkölni, részeg parancsokat vakkantani, teli szájjal habzani és a következő pillanatban: félni és könyörögni és egérlyukat keresni. Brecker a nácizmus gyilkos katonája, aki a saját bőrét is vásárra viszi. De a Kubiš-család ? Leszedik a tejfelt, aztán siránkoznak, alkudoznak, szenteskednek, taktikáznak, helyezkednek, de mindennek alján ott van a másnapi, a hol