Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - LÁTÓHATÁR - A modern regény útja és a chosizmus
A modern regény útja a chosizmus A Les Lettres Frangaises szerkesztősége a a közelmúltban ankétot indított a mai regény sorsáról. A vita során a legkülönbözőbb esztétikai és politikai nézeteket valló írók mondták el véleményüket a modern regény útjáról. Nem véletlen, hogy éppen a regény áll a vita központjában. Aragon ebben a tényben az „írónak az élet iránt megnyilvánuló törvény- szerű érdeklődését látja, a fokozott figyelmet az élet iránt, melynek hihetetlenül gyors átalakulása a művészettől folyton újabb és újabb kifejező eszközöket követel.“ „A regény jelentősége annyira nagy — írja Aragon, hogy a XX. század nemcsak úgy vanul majd a történelembe, mint az atombomba korszaka, hanem mint olyan század, melyben a regény egyre gyorsuló ütemben fejlődött és melyben a regényt, akárcsak a tudományt, egyaránt lehetett az emberiség kárára vagy hasznára fordítani.“ A regény viharos fejlődését állapítja meg Armand Lanoux is. Felhívja a figyelmet néhány regényformára, melyek egytől-egyig sajátos törvények alapján fejlődnek, majd elismeri, hogy a regény igenis hathat a társadalomra. „A jó regény még jobb, ha szolgálatot tesz a társadalomnak.“ Elsa Triolet az olvasó és író közötti szoros kapcsolatot elemzi hozzászólásában. Szerinte a jó regény arra készteti az olvasót, hogy alkotó módon viszonyuljon az élethez. Triolet A. Kuznyecov A legenda folytatása című elbeszélésével illusztrálja gondolatait. Példákkal bizonyítja, hogy a szerző az országépítők életének nehézségeit ábrázolva egy időben ébreszt szeretetet és tiszteletet a szereplő hősök iránt. Alain Robbe-Grillet, Nathalie Sarraute és az „új regény“ hívei „a jelentősebb“ realizmust vallják célkitűzésüknek. „A hangszer, melyen a régi írók játszottak, nekünk már nem felel meg — mondja Nathalie Sarraute. A valóság, amibe minduntalan beleütközünk, szétfeszíti az elődeink által — saját méreteikre megalkotott keretet.“ Tehát az új tartalomhoz — új formát! Első pillantásra ez úgy hangzik, mintha a valóság realista ábrázolásáról lenne szó. Sarraute számára azonban az új valóság nem más, mint a tudatalatti világ, a léleknek azok a rejtett rugói, amelyek — nézete szerint — egyedül fontosak és egyedül irányítják az ember életét. Vagyis: irodalom — írói gondolat, érzelem és akarat nélkül, irodalom — az író álma nélkül a világ jövőjéről, — íme az „új regény“ híveinek programja. A francia regénynek ez az „új“ iskolája, mely ma Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban annyira divatos chosizmus néven ismeretes. Az iskolához tartozó írók — A. Robbe Grillet, N. Sarraute, M. Bútor stílus és írásmodor tekintetében egyébként jelentősen különböznek ugyan egymástól. „Ha a művészet semmi, — írta nemrég Robbe Grillet a Lettres Frangaisesben, akkor a festészetet, az irodalmat, a szobrászatot, a zenét nyugodtan a forradalmi gondolat szolgálatába lehet állítani; mindössze segédeszközök lesznek, melyeket gyári gépekhez vagy traktorokhoz hasonlíthatunk, értéküket pedig közvetlen hatékonyságuk fogja meghatározni.“ A fiatal francia író további következtetéseit az alábbiakban összegezhetnők: ha viszont a művészet — minden, akkor ne legyen célzatos, hanem szolgálja csak önmagát. Robbe Grillet azonban tovább megy esztétikai fejtegetéseiben és kijelenti, hogy a tiszta művészetnek előbb-utóbb a munkás szakszervezetekben és a barikádokon lesz a helye. Kiderül ebből, hogy a fiatal író végső fokon nem tagadja a művészet és az élet kölcsönös hatását, de úgy véli, hogy a nem irányzatos művészet nagyobb hatást gyakorol az emberekre és komolyan hiszi, hogy az ilyenfajta művészet létezése lehetséges és szükséges. Miután elutasítja a művészet irányzatossá- ' gát, Robbe Grillet arra a következtetésre jut, hogy elég ábrázolni a tárgyakat minden egyéb magyarázat felesleges. Szerinte semmi szükség a történelmi események és emberi sorsok lényegébe behatolni: csak a „présence“ realizmusának van létjogosultsága, a jelenlevő dolgok leírásának, mely feleslegessé teszi a tényleges ábrázolást. Az alkotás folyamatát törvényszéki eljáráshoz hasonlítja Grillet: „A nyomozó kiagyalhatja a maga elméletét, és az meggyőzőnek is tűnhet fel, az igazság azonban nem ebben az elméletben rejlik, hanem a döntő jelentőségű tárgyi bizonyítékokban.“ és
