Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - Petrik József: Megtorpant játék - Betegágynál - Fecskebúcsú - Égre nézve

Megtorpant játék

Mertem mélyen szemébe nézni s játszani véle álszerelmesen. Nem féltem, hogy szívem eléri, és hogyha mégis, azt hittem könnyű- könnyű lesz felejtenem.

De ő csak vidám, gyenge lány volt, kinek az élet nem bohó- szerep, Szíve gyanútlanul fellángolt, s bár féltve védte, hiába védte,

a szeme égte, sírta, hogy szeret.

Nem merek már szemébe nézni s játszani véle álszerelmesen, tudom már, hogy komolyra érti — tálán még én is.

És akkor nehéz, nehéz lesz felejtenem.

Betegágynál

Ha gyöngyvirág nyílott, csak neked ígértem, réti virág nyílott — azt is neked téptem.

Másé bódíióbb volt, tőlem elcsalt véle. Bosszúból tapostam mások szép szívére.

Mégsem menekültél, gőgöd hozzám fáradt.

Bár ne fáradt volna, betegé az ágyad..

Inkább vesztenélek, mint hogy félhalott vagy. Játékos az élet, kegyetlenül oktat.

— Ha kivirul ajkad, nekem nyílik rózsa, ha elhervad — átok régi udvarlódra.

Fecske-búcsú

Anyámtól búcsúztam. Csak szóval, csók nélkül — konok kamasz módon. Fecskéink éppen az új reggelt köszöntötték a lugas dróton

Elindultam — épp alattuk váltamra langyos petty fehérlett. Magam sem tudtam, mire értsem: büntet és -e ez vagy — merénylet?

Égre nézve

Szeretem nézni az eget, derűs-borús szeszélyeit s csodálom, ha az éj fölé csillaghímes subát terít.

Nem hiszem, hogy a messzeség köztünk örökre vont határ, humuszos szűzföldnek veszem, amely megművelésre vár.

S ez nem önző költői kép, az éggel sem hivalkodom, felszabadult agyamnak im bátorságot adott korom!

S hiszem is, egyszer megszűnik az ős határ, a messzeség, s a Föld népének adja majd tenger kincsét, fényét az ég.

— De míg a csillagokba fel életet, embert oltanánk, itt küzdünk meg az életért, itt vár még férfiharc reánk. Életem, álmom tiprom el, ha ebből részt nem vállalok — őrt állok, míg hivogatón néz le az ég s a csillagok.

Petrik József