Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - LÁTÓHATÁR - Turczel Lajos: Egy sokat vitatott könyv (L. Aragon: A nagyhét)
vonalú látomásából, s megkeressem a porban különféle magjait annak az embernek, aki vagyok, akik vagyunk, és főleg azt, ami belőlünk születik majd, ellentétben mivelünk, fölöttünk, rajtunk túl, a temetőknek ezt a tavaszát, mit jövendőnek neveznek. Immár fölmértem, mily kevés jelen jut még osztályrészemül, meglehet, azért vállalkoztam rá, hogy minden erőmmel, minden akaratommal, oly tébolyult munkával, mely fejcsóválásra készteti környezetemet, ez egész múltat a jövendő medrébe zúdítsam.“2) Ezt a költőien patetikus és erősen szimbolikus hangszerelésű „közbeszólást“, — amelyet Aragon az olvasónak a regénye megértéséhez szolgáló kulcsként nyújt — nem lehet másként magyarázni, mint olyan vallomásnak, amelyben a szocialista realizmus módszerének elmélyítésén szenvedélyesen fáradozó író a kor- és emberábrázolás terén sikeresen végrehajtott kísérletéről, a szocialista realista regényalkotásnak általa megteremtett új lehetőségeiről, vívmányairól számol be. Hogy ez a feltételezésünk mennyire találó és reális, az Aragon vita-hozzászólásaival bizonyítható, elsősorban a „Saint- Denisi szavak“-kal. Ebből a hozzászólásból a továbbiak folyamán majd részletesen idézünk; figyelmeztetjük az olvasót, hogy az idézet megfelelő részeit (pl. azt, amelyben az író A Nagyhet-et szocialista realizmus kiteljesedésének nevezi) majd vonatkoztassa ide vissza. Ügy látszik, Aragon A Nagyhéttel végrehajtott nagyszabású módszer kísérletre (pontosabban: módszeren belüli kísérletre) a korszerű téma helyett alkalmasabbnak és célszerűbbnek találta a történelmi témát, annál inkább, mert a könyvében főcélján, a szocialista realizmus „kiteljesülésének“ elérésén kívül, illetve azzal egy másik célra is törekedett: a történelmi materializmusnak megfelelő helyes múlt-ábrázolást is meg akarta mutatni. („Eleinte azért kezdtem ennek a könyvnek az írásába, hogy küzdjek a korszakok párhuzamba állítása ellen — e kijelentés is bizonyítja azt, amit állítunk: A Nagyhét kísérlet-jellegét. T. L. — lévén a korszakok összehasonlíthatatlanok. Semmi sem oly képtelen, mint hogyha a múltat a jelen alapján ítéljük meg és magyarázzuk. Semmi sem hamisabb, semmi sem veszedelmesebb,3) ... “Látják, mennyire ellensége vagyok annak — amit A Nagyhét-ben kifejtettem —, hogy az elmúlt történelmet a szemünk előtt születő történelem fényével magyarázzuk, tehát, hogy a múltat annak a jelennek segítségével tolmácsoljuk, amelynek új körülményei gyökeresen különböznek 3) A Nagyhét, II. kötet 102. old. 2) A Nagyhét, II. kötet, 288 — 289. old. a megdöntött társadalom körülményeitől; éppen ennyire normálisnak tekintem viszont, hogy — persze bizonyos határok között — felhasználjuk a múltat a jelen megvilágítására. Ezt nevezzük tapasztalatnak, s a tudomány megmutatta a tapaszalat értékét.“)4) Ügy hisszük, a mondottak után már világossá vált előttünk az, hogy Aragon A Nagy- hét-tel egyrészt nem menekült a jelen problémái elől a múltba (állítólag ilyen feltevés jobb- és baloldalról egyaránt elhangzott), másrészt a regényben feldolgozott történelmi témának nem tulajdonított olyan erőt, amely- lyel az a mi korunkat közvetlenül és hitelesen kifejezi. Annak a jelképes korrelációnak, amelybe a fentebb idézett hosszabb „közbeszólásában“ a múltat, jelent és jövőt fűzte, a „kiteljesedett“ és antianachronisztikus kor- és emberábrázolásra való utaláson kívül csak szimbolikus jelentése és utalása van. Azt jelenti, amit Aragon más „közbeszólásaiban“ egyenesen is megmond; hogy ebbe a messzi múltról szóló regénybe az író saját életének élményei is beleépültek, és hogy a könyv művész-hősének, Théodore Géricault- nak a fejlődése és világnézeti fordulata Aragon ellentmondásokkal terhes életútját és világnézeti fordulatát is példázza. („Mindezt én magam álmodtam. Természetesen. Végtére is mindez nem a Théodore élete, hanem az enyém, ugye világosan felismerik? Mindebből semmi sem történhetett 1815-ben. A források nyilvánvalóak. Az életem, az én életem. Nemcsak Voelklingen 1919-ben, nemcsak az. Az egész életem. Egész életem tapasztalata ... Nyugodtan állíthatom, hogy Géricaul-t egyedül a lovak érdeklik, a clair- obscur és az ellentétek ... nyilvánvaló, hogy én álmodom, a huszadik században, ebben a pártoskodó népben és nem a kicsi Mon- corps.“)5) Üjból kijelentjük azt, hogy az eddig mondottakkal nem akartuk kisebbíteni Aragon regényének műfaji és művészi értékeit. Egyedül azt vontuk kétségbe, hogy ez a szocialista realista módszert sikeresen gazdagító és „kiteljesítő“ regény egyúttal a mi korunknak társadalmilag is hiteles kifejezője lenne, olyan módon és mértékben, mint ahogy a szocialista realizmus és a kor viszonylatában az Anya és a Csendes Don, s a kritikai realizmus és a kor viszonylatában a Vörös és fekete vagy a Háború és Béke. Aragon idézésével és a tőle idézettek elemzésével azt is bizonyítani akartuk, hogy — a látszat ellenére — az író sem feltételezett a regényről ilyesmit. 4) Idézve a „Saint-Denisi szavak“-ból. 5) A Nagyhét, II. kötet, 415 — 416. old.
