Irodalmi Szemle, 1960

1960/3 - LÁTÓHATÁR - Karlludwig Opitz: Marsallbot a tarsolyban

hallgatni. Hogy néz ki, ha vérre megy a dolog. Sok érmet kapott és a Vogézek- ben kicsinált három amerikai tankot. Persze, ha az ember csak közönséges baka, nem sokat jelent. A Bundeswehrben. De jó kilátások vannak az előléptetésre. Ehhez kell magamat tartani. Először is nemcsak erős testűnek kell lenni. És erős lelkűnek. Politikailag is biztos talajon kell állni: Ezért sokat dolgoznak velünk a tisztek. Kedves Liza! Bámulnál rajtam. Hogy mi mindent tudok. Nálunk odahaza az ember szellemileg, betokozódik. Itt nincs úgy. Már kívülről tudom az összes szövetségi miniszter nevét. Még az altisztünk se ismerte őket. Maga mondta. Azt is tudom, hogy hívják a parancsnokló tábornokunkat. Milyen újságot kell az embernek olvasni, ha katona. Mert igen sok a tanulnivaló. Nincs időm kimenőre. Nem úgy mint neked. Rondaság tőled. Hogyha igaz. Azzal a Herman- nal. Igazán csodálkozok, hogy úgy megfeledkeztél magadról. Pedig annyit du­málsz a szerelemről meg a hűségről. Akkor tartsd is be. Mert különben vége köztünk mindennek. Azt mondom neked. Mit gondolsz! Hogy talán én nem találok mást magamnak! Rendes katonának ez nem nehéz. Elhiheted nekem. Akinek ilyen kemény szolgálata van, mint nekem. És én el is végzem. Aztán majd elmegy tőle a kedved. Azt mondom neked. Ha szabadságra jövök. Talán már tizedes leszek. Kérdezd meg a Kunzet. Mennyit kér extraruháért. Ha hozom az anyagot meg hozzávalót. Holnap megyünk először őrségre. Ami nagy kitüntetés a katona részére. Erre előírások is vannak. Mindenkinek ismerni kell. Ezért már be is kell fejeznem ezt a levelet. Talán csak nem feledkeztél meg azzal a Her- mannal? Még csak az hiányozna nekem. Akkor vége köztünk mindennek. Gon­dold meg. Hogy mit küldhetnél. Mert nagyon szükségem van rá. Szerető Meckyd, páncélos gránátos. A fényképet színesen is megkaphatom. De külön kéne fizetni érte. De nincs rá pénzem. Pedig jó kép volna. Günter Canzler rajzai Günter Canzler raj 7/II. Pánc. tan. zszl. Munsterlager, 1957. március 12. Nagyságos tisztelendő úr! Értesítem, hogy katonai szolgálatot teljesítek. És nagyon meg vagyok elégedve. Tudom, milyen nagy kitüntetés. Ami osztályrészemül jutott. Igaza van a század­parancsnok úrnak. Hogy kész vagyok megvédeni a mi szövetségi vívmányainkat.

Next

/
Thumbnails
Contents