Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - DISPUTA - Vita műkedvelő kultúrcsoportjaink helyzetéről
Többnyire a népi táncok terén sem kielégítő a helyzet. Kevés a kifejező tánc, még kevesebb az illető vidék eredeti tánca. Ezek helyett igen gyakran sablonos lépések kifejezéstelen kombinációját látjuk. Sokszor nem is a tánc a lényeges, hanem a ruha, mely legtöbbször nem a megfelelő népviselet, hanem kontár cicomáskodás. A tánccsoportok nem egy helyen tengődnek. A lányok mégcsak érdeklődnek, de a fiúk a legnagyobb közönyt mutatják. Persze más a helyzet, ha a szórakozó táncok következnek. Itt ugyanazok az ifjak a legszélsőségesebb válfajoknál is serénykednek. Szerintem a kivezető út az lenne, ha maga az iskola behatóbban foglalkozna a népi kultúra fejlesztésével. Nem szabadna olyasminek megtörténnie, ami a füleki úttörők egy csoportjával történt. Egy kirándulás alkalmával Bratislavában az Üttörő Házban arra kérték őket a szlovák elvtársak, hogy énekeljenek néhány magyar népdalt, de csak egyetlenegyet tudtak, az sem volt eredeti. A szlovák elvtársak akkor adtak nekik egy Magyarországból ajándékba kapott daloskönyvet, megígértetvén velük, ha jövőre eljönnek, tudjanak néhányat énekelni belőlük. _ Egyébként itt nyomban rátapintunk zene- és énekkultúránk alacsony színvonalának egyik okára. Iskoláinkban az ének és zenei nevelés, az alsófokot és a középfok néhány osztályát kivéve, csak mint nem kötelező tantárgy szerepel. Ahol van, ott sem tanítják szakemberek, csak legtöbbnyire olyanok, akik kénytelenek vállalni a tanítást, mert hiányzik egy-két órájuk. Sokkal nagyobb gondot kellene fordítanunk a kultűrcsoportok zene- és énekkaraira. Több tanfolyamra, szakvezetőre, karmesterre lenne szükség. A CSISZ, Csemadok, sőt az iskolai zenekarok egyetlen megnyilatkozása legtöbbször az, hogy szórakoztató tánczenét játszanak. Hiányzik a vezetés, az irányítás. Vidéken a tanítóság érdeklődése nem kielégítő a Csemadok, illetve általában a kultúrcso- portok működése iránt. A pedagógusokat a felsőbb szerveknek serkenteniük és mástermészetű iskolánkívüli elfoglaltságuktól mentesíteniük kellene. A színjátszó csoportok különösképpen megérzik a helyes szakirányítás és vezetés hiányát. Ezzel magyarázható, hogy gyakran a kiválasztásnál az a fő szempont: „olyan darab kell, amely biztosítja a jó bevételt“. Itt különösen érezhető a kispolgári befolyás. Könnyű operettek után sóvárognak, melyekben színpadra kerül a letűnt léha társadalom, grófok, bárók, úri dámák talmi csillogásával és ízlésfelen kétértelmű bemondások helyettesítik a jellemből vagy helyzetből fakadó humort. Természetesen az ilyen kultúrmegnyilatkozásokban alig kerülnek érvényre kultúránk hagyományos és újszerű elemei. Itt természetesen drámairodalmunknak, különösen a csehszlováldai magyar drámairodalomnak is nagyobb választékot kellene nyújtania műkedvelőinknek. Több olyan darabra lenne szükség, melyben visszatükröződnek a hazánkban élő népek szocialista kultúrájának pozitív törekvései. Azonban Egri Viktor Közös út, Házasság, Gedeon ház, Örök láng vagy Virágzik a hárs című drámáitól, Dávid Teréz, Lovicsek Béla, Kónya József, Siposs Jenő ígéretes szárnybontogatásaitól eltekintve kevés a megfelelő új darab és ugyancsak kevés a jó fordítás. Bár a legutóbbi években a műkedvelő csoportok többé-kevésbé igyekeznek úgy összeállítani műsorukat, hogy kapcsolatot mutassanak a szocialista ember életstílusával, életérzésével, ízlésével!, e téren még mindig sok a tennivaló. Mert nem szabad a műsorokba formálisan, erőltetve, kirívóan az úgynevezett „szocialista“ számokat beállítanunk. Sokszor jelszavaktól csöpögő kultúrszámok egyenesen káros hatásúak. Az e téren mutatkozó helytelenségeket a Népművelési intézet a Csemadokkal karöltve kisebb fogyatékossággal összeállított időszaki műsorfüzeteivel, valamint rendszeresen megjelenő nagyon értékes tartalmú Népművelés című litografált tájékoztatójával igyekszik kiküszöbölni. Sajnos azok, akik számára készül, rendszerint porosodni hagyják. A műkedvelő csoportok fentemlített nehézségeiből és hiányosságaiból adódik, hogy nem alakíthatják ki elégségesen a szocialista erkölcsi normákat. Pedig nagy
