Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - Kulcsár Tibor: Pogány imádság
s hiába, bárhogy védekeznél: kegyetlen daccal, nagy haraggal, már soha többé nem mehetsz el, minden hozzám köt, itt marasztal; hiába zárt kegyetlenséged börtönének ezer lakatja, rabod vagyok én, de csak úgy, mint a part a folyónak a rabja, hogy te is rab vagy, rab vagy százszor, mint folyónak rabja a medre, mert folyó élteti a partot, s nélküle meder sem lehetne, rab vagy, rab, kegyetlenséged rabja, rabja ez átkos, szörnyű bűnnek, s varázzsal-vert bűvös körödből már önmagad sem menekülhetsz, csak úgy, csak úgy, mint a dermedt rög s rajta jeges kérge a fagynak a tavaszt zengő napsugártól csak egymásba, eggyé olvadhat: magad is csak így válthatod meg, s így szabadíthatsz csak meg engem, minden bűnt, vétket megbocsátó, hűséges, tiszta szerelemmel — mégsem teszed, inkább rab maradsz magad, minthogy megváltóm lennél, életet-adó tavasz helyett maradsz irgalmatlan, jeges tél, hiába téged dícsér minden, téged magasztal minden ének: szerelmednél erősebb konok kegyetlenséged, büszkeséged, s én mégis, mégis téged áldlak, téged dicsérlek, — hívlak, várlak, téged, ki nekem istene voltál s vagy minden életnek és hálálnak.
