Irodalmi Szemle, 1960

1960/3 - S. K. Neumann: Két vers (Bábi Tibor fordításai)

Aranybogár a Járdán

S-K-N

Stanislav

Kôstka

Neumann

Korommal harmatos kövezet, járda, sivár a gyárnegyed ..!

Csengő csörömpöl — veszett egy lárma, az utcán végig ezer zaj riadóz, teherkocsit üldöz a villamos, s e lárma sem birkózhat meg veled.

E pillanatban szívembe zártalak, érzem, zarándokúira tért zöldarany vitézem.

Messze a szentföld. Mi kerget, milyen láz? ... a szentföld bennem harsonáz.

Harsonáz illatokkal, nappal, fákkal, ballagok némán a forró réten által; a gyantás levegő szinte él, s vad öröm pezsdül, ezer ösztön sáriik az árnyas domboktól a fényes szemhatárig, és minden fűszál, falevél, ím, élettel viselős.

Te meg én eggyé válunk, virágról virágra szállunk.

Virágok tengere, friss, harmatos heverő párnánk — ugye, be ülatos... ľ Szállunk, zümmögünk mi kétszárnyú gépek, és egy a nótánk: Köszönjük élet! más egyebet mi nem tudunk.

Minden olyan egyszerű számunkra itt, reszket, nő, s a fényre nyitja csápjait: ilyen a harmat, nap, rög, bozót, szerelem, éhség, a lét és elmúlás, hátunk érzi az élet hűs tenyerét,

2X2=4,

napra éj következik.

Egytestvér minden élő e földön, vagy több vagyok tán a fenyőfánál?

Te kevesebb tán az őzgidánál?

Vigyázd az embert, pillét, madarat, fát, egyaránt áldott egy tenyérből oltja éhét, szomjúságát.

Testvérkém, örvend a mindenség. Szálljunk! Testvérkém, kibontjuk még egyszer szárnyunk a honi rét felett...!