Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - LÁTÓHATÁR - Egy lépés előre a lengyel irodalomban
kommunista írók aktivitása, új, a szocializmus ügye mellett állástfoglaló irodalmi alkotások láttak napvilágot. Ez a tisztulási folyamat jellemezte a decemberi varsói írókongresszust is. Štefan Žólkiewski professzor részletes beszámolójában rámutatott az irodalmi fejlődés értékelésének társadalmi és politikai kritériumaira. Szembefordul a nyugati irodalom egy részének bölcseleti agnoszticizmusával, s hangsúlyozta, hogy a modern irodalom vezérelve nem az intellektuális kaland, hanem az eszmei harc. E szempontból nézve határozottan az előtérbe kerül a szocialista realizmus stílusgazdag irányzatának óriási jelentősége. Žólkiewski leszámolt a reakciós elméletek lengyelországi visszhangjával, elemezte az exisz- tencionalizmus és a revizionizmus irodalmi hatását, s rámutatott, hogy világ, az élet, az egyéniség és a lelkiismeret kérdéseit a lengyel irodalomban nem lehet az individualista erkölcs és a bölcseleti idealizmus szemszögéből megoldani, .hanem kizárólag egybeforrva azzal a forradalmi változással, amelyet a szervezett munkásosztály vált valóra. A lengyel irodalomnak azokat a problémákat kell megoldania, azokat a reális, konkrét történelmi kérdéseket, amelyek elválaszthatatlanok a szocialista demokratizálódástól és a kulturá- lís_ forradalomtól. Štefan Žólkiewski beszámolójában a marxista elmélet kritériumait alkalmazza a lengyel irodalomra, s ennek alapján próbálja értékelni a háború utáni időszak fejlődését. Nagyra értékeli az 1944 —1949-es évek éles eszmei harcban, világos politikai célzattal született műveit, amelyek művészi téren megszabadulni igyekeztek a két háború közti időszak egyes irodalmi csoportjainak katasztrófa-komplexumától és relativizmusától. így születtek Adolf Rudnicki, J. Iwaszkiewicz, Z. Nalkowska, L. Kruczkowski, J. Putrament és mások írásai. Az 1949 — 1955 évek irodalmában megnyilvánulnak a kulturális politika hibáinak és annak a helytelen nézetnek a következményei, hogy a nem realista írók tapasztalatai nem gazdagíthatják a szocialista realizmust. Ugyanakkor ez az irodalom őszintén részt vett a szocializmusért vívott harcban, megtalálta új olvasótáborát, kibővítette az irodalom témakörét és agitációs jellege inkább előnyére vált, mint szégyenére. Žólkiewski az utolsó három év irodalmával foglalkozik a legrészletesebben. Néhány értékes lélektani regény jelent meg, pl. Dygat könyve, „Az út“, továbbá Zielinski és Mrožek szatírái. Az irodalmi fejlődésben a fordulat évének 1959 tekinthető, ekkor immár olyan könyvek jelentek meg, amelyek igyekeznek teljesíteni társadalmi küldetésüket. Ezzel kapcsolatban T. Konwicki, W. Mach, K. Brandys, T. Róžewicz, St. Wygodski, L. Kruczkowski és T. Breza műveit említi. A jelenlegi helyzetben ismét fel kell eleveníteni a szocialista realizmusról folyó vitát, rá kell mutatni kialakulására és mai jelentőségére, mert csak így lehet helyes útra terelni számos fiatal, tehetséges írót, akit megtévesztettek a próza ún. modernségéről hangoztatott követelmények. Még inkább aggasztja Zólkiewskit a fiatal költészet fejlődése, amely megrekedt az avantgardizmus kései utánzásánál és nem látja művészetének társadalmi hivatását. Az előadó végül határozottan szembefordult az 1950 —1955-ös évek irodalmának nihilista kritikájával, amely minden a szocializmus és az új ember nevelését szolgáló alkotást opportunizmusnak és sematizmusnak bélyegzett. Žólkiewski felhívta a lengyel írókat, szolgálják sokkal tevékenyebben a kulturális forradalom ügyét, szállj anak harcba a vallási előítéletekkel és babonákkál, ne kerüljék a szocializmus építésének időszerű problematikáját, hisz főfeladatuk, hogy Lengyelországban előbbre vigyék a szocializmus és a haladás ügyét. A beszámoló után kialakult vitát az a törekvés jellemezte, hogy létrehozzák a lengyel irodalom haladó erőinek széles egységfrontját. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a kulturális front pártirányítása nem mentesíti az írókat felelősségüktől, ellenkezőleg, egyenesen felszólítja őket, hogy teljesítsék társadalmi küldetésüket, vállaljanak részt az élet és az ember átformálásában. A haladó irodalom egységfrontjának kialakítására, megteremtésére irányuló törekvés kifejezésre jutott az írószövetség új vezetőségének megválasztásában is, a vezetőség élén Jaroslav Iwaszkiewicz, nagy prózaíró és aktív békeharcos á\\, s a vezetőségben helyet kaptak a legnevesebb kommunista írók, köztük L. Kruczkowski, J. Putrament, St. Žólkiewski és T. Holuj. W. Gomulka a Lengyel Egyesült Munkáspárt III. kongresszusán a következőkben foglalta össze a párt állásfoglalását: „Azt akarjuk, hogy a művészi szövetségek megszabaduljanak a reakciós erők nyomásától, vessenek véget elszigeteltségüknek, találják meg a kapcsolatot a munkásosztállyal és a néppel. Hisz- szük, hogy a lengyel művészek többsége ismét megtalálja a helyes utat, megszabadul a bizonytalanságtól és az egész néppel együtt részt vesz a szocializmus építésében.“ A lengyel irodalom fejlődésében az 1959-es év folyamán tapasztalható fordulat, s különösen a Lengyel írók Szövetségének decemberi kongresszusa arra mutat, hogy a lengyel írók a párt vezetésével megtalálták ezt a helyes utat. (Otakar Bartosnak a „Plameň“ c. folyóiratban közölt cikke nyomán.)
