Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - HÍD - Botka Ferenc: Cseh proletárköltők fordításai a Kassai Munkás 1921 1924-es évfolyamaiban (II)
BOTKA FERENG CSEH PROLETÁRKÖLTŐK FORDÍTÁSAI A KASSAI MUNKÁS 1921 -1924-es ÉVFOLYAMAIBAN*) Bányászversek (Šrämek és Bezruö) A Munkás költői publikációit a bányászversek zárják. Szilézia, Észak-Csehország embertelenül nehéz bányászsorsa elevenedik meg Fraňa Šrámek kísértetiesen szuggesztív költeményében: a Kutyák kórusában:2i „Ha a szenet nézed, feketének véled, Noha nem feketébb, mint a bányász élet. Kutya csak a bányász, koszos kutya még Kutyákkal, kutyákkal (csak, Teli van tömködve az egész cseh észak." Sztrájk, nyomor, nincstelenség. — Az éhes kóborkutyák módjára csellengő bányászokat csendőr-sortüzekkel kényszerítik a munka felvételére : „Hogy kapat munkára mukást, aki étien: Mindegy az az úrnak. Tárnáról tárnára kóbor, szerencsétlen Bús kutyák vonulnak. Embermód’ vonítnak, a tárnát elállják, Tölti már a csendőr puskáját, puskáját. Egyetek bányászok, az uratok néktek, Kutyáknak, kutyáknak, Marcipánt ad most, ólom csemegéket.“ És mégis minden erőszak és vér ellenére, a költő nem adja fel a reményt. A sztrájktörők árulásán és az urak időleges győzelemmámorán átüt a bányászszívek forrón parázsló hite a jövő nagy leszámolásában és felszabadulásában: „Valaki majd érti igéit e hitnek, Végül majd a szénnel befűtnek, befütnek, Valakik majd mégis megsülve lakóinak Sok potya bányászért, sok bányász kutyáért, Aki kutya még ma, de ember lesz holnap!" A költemény izzó népiséget sugall, s szemléltetően érzékelteti, hogy írója milyen mesz- szemenően tudja azonosítani magát egyszerű hőseivel. Šrámek szaggatott, tömör képei a népballadák megjelenítési módjára emlékeztetnek, kifejezései a népdal sűrített világát idézik. — Verse és általában egész költészete a cseh munkáslíra teljesen új területére vezet át bennünket, ahol a költői élmény és az *) A cikk első léíze az Irodalmi Szemle idei X. számábaii ]eleut meg objektív valóság előremutató tendenciái szerves egységbe olvadnak, s amely a maga tömör, acélos veretű alkotásaival a legközvetlenebbül közelítette meg a szocialista realizmus határát. E terület kiemelkedő tehetségű óriása: Petr Bezruč, „a sziléziai bányászok ihletett szavú költője“25, akinek két kiváló költeményét is közli a Munkás 1923-as évfolyama. Az első: az Osztrava26 — méltó párja a József Attila fordította A bányásznak, amely gigantikus hőssé emeli az évszázadok szenvedéseinek nemet kiáltó, fellázadt bányász alakját: „Urak, ti, mind, urak, Sziléziába! Halld szómat, mely számról szakad: Páncélt hiába vesztek és hiába Küldtök reánk akár egész hadat! Urak, ti, mind, kiké a szén s a bánya, Kiknek korbácsa minket nyögni hajt: Jön egy nap s lángot vet a tárna szája! Jön egy nap és leszámolunk mi majd!" A másik Bezruč vers: Maricska Magdonová27 drámai erejű költőiséggel állít emléket egy szerencsétlen kis árvalány tragikus pusztulásának. — Apjával, „a vén Magdonnal“ a nép-pusztító alkohol végzett, édesanyja egy szénnel telt csille alá esett. A didergő és éhező öt kis árváról a legidősebb Maricskának kellett gondoskodnia. „Maricska, hideg van és enni nincs mit.. . Erdőben, erdőben rohad a fa ... Hochfelder erdész látta, hogy szedsz, Hallgasson, Maricska Magdonová?" A dráma szaggatott, sebesen pergő képekben játszódik le előttünk: „Micsoda vőlegényt választottál ? A vállán fegyver van, csákóján toll. Komor az arca, vele mégy Frydekbe, Mégy vele Maricska Magdonová? Micsoda menyasszony! Lehajtod fejed, Kötőd a szemeden, belécsorognak Arcodról forró, tüzes könnyek, Mi bajod Maricska Magdonová?
