Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - Duba Gyula: Judózik a szerelem
Becsületére legyen mondva, ez alatt az idő alatt gyengéd volt hozzám. Végre levették rólam a gipszet, újra ép, egészséges ember vagyok. Elérkezett az idő viszonyunk rendezésére. Felviszem Elvirát a lakásomra, megmutatom neki a rádiómat, a könyveimet, a családi ágyat és megkérdezem, hogy lenne-e kedve ott élni. Velem. Boldog, békés családi kettesben. Szerelmemnek tetszett a lakás, a rádió, a könyvek, a családi ágy is, minden nagyon tetszett neki. Olyan szendén nézett a szemembe, hogy a bátorságom megsokszorozódott. — Szentem, harmatos szegfűkém, élnél-e velem itt boldog, békés családi kettesben? Nefelejcs szemét lesütötte, elpirult a gyönyörű, úgy suttogta: igen, élne! Ö egek és Salamon király, bizony nem irigylem tőled Sába királynőjét, mert jelentéktelen perszóna volt az Elvirámhoz képest. Kitártam két karom és megindultam feléje rohanva, hogy átöleljem, magamhoz szorítsam és ezer forró, remegő szerelmes csókot csókoljak a bársonyos arcára. — Milyen klasszikus helyzet! — sikoltott, ő is megindult rohanva felém, kinyújtotta a kezét és elkapta az enyémet és feldobott a hátára és megfordult velem és bevágott a családi ágy alá, hogy csak úgy nyekkentem. — Nagyszerű — tapsikolt elragadtatva rózsaszínű tenyérkéivel — nagyszerűen sikerült. Valódi harai-gusi volt, a tanárnőnk sem tudná különbül! Hol vagy, Lajos — kérdezte, amikor kiörvendezte magát — gyere elő, kérlek szépen! Letérdelt a szőnyegre, úgy keresett. Elkomorult az arca, amikor meglátott, elkedvetlenedett. — Mi az, már megint sírsz? Micsoda nyámnyila vagy, istenem. Ilyen puhány- hoz kössem én az életemet! Mi lesz veled akkor, ha majd az oho-hoho-gosit is megtanulom? Hát nem Elvirám, ez így, ebben a formában nem megy. Mert én téged szeretlek és nem hagyom annyiban a dolgot. Én is beiratkozom és megtanulom és.... igen, megtanulom a judot és meglátjuk, mi lesz akkor. Mert a szerelem erejének minden körülmények között győzni kell. Három hónap alatt megtanultam. No Elvira, most gyere randevúra! Jött is és meg akarta mutatni az oho-hoho-gosit, amit azóta tanult és ami nagyon hasznos dolog, ha részeg ember erőszakoskodik egy nővel. Mondom, meg akarta mutatni, de én azt mondtam, Elvira, most én. És megfogtam őt, megszorítottam a nyakát, hogy a szeme kidomborodott, mint öreg templomok falán a freskók, aztán csomót kötöttem a két kezére, majd a két lábára és beejtettem a sifon mögé, a fal mellé, ahogyan a hanyag ember ejti be a lerágott almacsutkát a szemétkosárba. — Lajos — sikoltotta foszlós kalácsom panaszosan, — te megférfiasodtál! Te hős vagy, Lajoskám, titán vagy, édesem. Szabadíts ki innen, drágám! — Sírjál, Elvira — szónokoltam kenetteljesen — sírjál, hogy az egek meghallgassák jajszavadat! Hüppögve sírt, de amikor kivettem a sifon mögül és kibogoztam végtagjairól a görcsöket, a nyakamba omlott és csókolt, ahogy nőnek csókolnia kell. Nem Salamon király, Sába királynőjének a csókja csak olcsó nyalakodás volt ehhez képest, hiába gürcöltél annyit, hogy megkapd. Mert meg vagyon írva, hogy minden korok férfiának harcolni kell a nőért, akit szeret.
