Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: A novella kérdőjelei

ben, hogy gyarapítsa bennük a jót, a nemeset és felemelőt". Ez a szent naivság, ez a megszállottság már visszahat: kevesebb több lett volna. Csoda, ha „kicsordult belőle a lelkesedés" ? És így: „Áldom a sorsomat, hogy megláthattalak, megcsodálhattalak és megszerethettelek, óh Nagyasszonyom!... Tudom, hogy lantom gyönge megénekelni mérhetetlen szépségedet, mert csak ezer költő ezer himnusza dicsérhetne téged méltán.“

Ez a nagy természet-szerelem, ez a boldog tárulkozás, ez a túlcsorduló líra nem tud önmagából kilépni. Ha megteszi, kilép lelkesedése bűvköréből, az átváltás nem sikerül és a hatás elmarad. Egy esti túrán idegen turistával találkozva, együtt gyönyörködnek a szentjánosbogárkák szikrázásában és itt jönnek rá, „hogy mit jelent a dolgozó ember számára a béke" ... ,,Hiszek abban — mondta az idegen és hangjában embermilliók meggyőződése csengett — hogy az emberiség békedalának hatalmas kórusa elnyomja majd az undok hiénaugatást és fülsértő keselyűvíjjogást.“ Még sokáig figyelik a szentjánosbogárkák tűzijátékát, „aztán megkerestük egymás kezét és ki-ki ment a maga útján. Szívünkben a békevágy dalolt“. A túlcsorduló természetlíra — ez a közvetlenül megélt primér- élmény — nem tudta a békevágy költőiességét azonos hőfokon felgyújtani, és így sugallását egyazonos hatással kifejezni és az olvasóba vetíteni. A tükrözés, az azonosítás nem sikerült, a természetlíra közvetlenségét a békevágy lírája nem érte el: közhellyé laposodott. És közhely nem hat. Mondanivalót nem szabad frázissá summázni. Elbeszélést — és különösen novellát — nem lehet fellengős közhellyel lezárni. Ez visszamenőn és visszahatón is elvizenyősíti a különben épkézláb béke-mondanivalót és a mondanivalóval kifejezett emberséget. Szívünkben a békevágy dalolt." Pont. Ki hallja? A dal novellában elbeszélve a legnehezebben közvetíthető költőiség. A lírai realizmus Kónya könyvében nem gyűlt fel.

3.

A novella pontjai

Macs József új kötete — „Téli világ" — jólesőn igyekszik feledtetni első könyvének (Végnélküli gyűlés) kezdetlegességeit. Az új könyv fontos állomás az író pályáján, de még nem elhatározó lépés a novella felé. A „Téli világ“ a falu világa. Ha eltekintünk a túljátszott és így semmis szatírától, a túlexponált, félresikerült „Papírváros“ című írástól, akkor a „Téli világ“ témája, légköre, minden mást kizárón, a falu. A „Téli világ“ a hótakaró alá bújt és bújtatott, a változatlanságba meredt falu címkéje, a megrekedt és mégis megállíthatatlan élet mondanivalója. Maradi világ görcsei, drámái, grimaszai és ravaszságai, a régi és az új ütközései, generációs harcok súrlódásai adják a mesét és tartalmat. A téli világ magánosai és mozgatói, hősei, áldozatai és szereplői, tanúi és tanulságai, azonosságból folyón, nagyrészt: öregek. Már az első novella harmadik mondata megállít: „Az ereszen csüngő jégcsapok mint az öreg emberek figyelmeztető ujjai“. A hasonlat mindenképpen jó és igaz, és itt kétszeresen is helyénvaló: figyelmeztetve vagyunk!

A „Harangzúgás“az imakönyves nagymama és a templomkerülő mérnökunoka hangos és hangtalan csatája, az oldódni nem tudó megbántottság és értetlenség feszültsége ékeződik, de a végével nem tudunk mit kezdeni: az