Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - VITA A REALIZMUSRÓL - Ilja Ehrenburg: Az érzések neveléséről

követelték: legyen a művészet néhány emberé, maroknyi művészetkedvelőe. Ennek ellenére minden nagy művészet, az ókori Görögország, India, Kína művészetétől kezdve mindig nem egyes kiválasztottak kedvéért született, hanem mindenki számára. Igaz, a művészet egyes műfajai vagy egyes formái szokatlanok és nehezen érhetőknek látszhatnak, de ha az ember valamit megszeretett, könnyen megtalálja a nehéz dolgok kulcsát is. Szovjet kultúránk lényegéből következik: nem maroknyi műértőnek teremtünk művészetet, hanem az egész népnek.

Az egyik olvasó, matematika szakos főiskolás azt írja, hogy nem érti a szimfonikus ze: lét s ebből azt a következtetést vonja le, hogy fel kell szólítani a rádiót, ne sugározzon többé ilyen zenét. Egyetértek azzal, hogy a szimfonikus zene nehéz (de semmiesetre sem nehezebb, mint az alapvető matematika). Kérem, a szóbanforgó diák találhat olyan műfajt, olyan művészeti formát, amely érthetőbb számára, közelebb áll hozzá. Az ember fejlődik, változik, talán tíz év múlva megszereti azt is, amit ma érthetetlennek és idegennek érez.

Amikor azt mondják, hogy a művészet összefügg a szabad idővel, ez helyes: senki sem olvashatja munka közben a „Háború és békét“ és nem gyönyörködhetik a Hamlet előadásában. Csehov fiatal orvosként szabad idejében Tolsztojt olvasta, s amikor író lett, szabad idejében mikrobiológiai, földtani, növénytani műveket olvasgatott. A hiba másutt van: Jurij egyes védelmezői a művészetet „időtöltésnek“ vagy „szórakozásnak“ mondjŕk. A fiatal Lenint megrendítette Csehov elbeszélése, a „Hatos számú szoba“, mit mondott volna, ha akkor valaki megkérdi: ,,Elolvasta? Jól szórakozott?“ Élete későbbi éveiben Lenin szerette a zenét, különösen Beethovent, s ezt ugyancsak nem nevezhetjük „szórakozásnak“.

Társadalmunkban egyre több lesz a szabadidő, s ezzel egyre nő a művészet jelentősége is — a művészet nem szorul deffenzivába, hanem offenzivába indul. Az emberek bizonyára különféleképpen töltik a szabad idejüket, a szabad időbe tartozik a sport és a séta, a (szórakozás és az időtöltés, a tánc és még sok minden más dolog. Az embert magával ragadó nagy művészet azonban sohasom volt pusztán „időtöltés“.

A művészet hozzásegíti az embert, hogy megismerje a világot és önmagát. A művészi alkotás megköveteli az olvasótól, a hallgatótól, a nézőtől, hogy az alkotás folyamatának részese legyen. A. I. Alihanov akadémikus írja: „Az ember, ikire mélyen hat ez vagy amaz a művészi alkotás, természetesen a maga módján szinte ugyanolyan erővel érzi és átéli az alkotás folyamatát, mint az alkotó művész.“

Egyes elvtársak azt állítják, hogy manapság kevés embernek van szüksége a művészetre, s ezt azzal indokolják, hogy kevés az idő, nagy az iram. Szeretném megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy az egész lelkűkkel munkájukon csüggő nagy tudósok mindig találtak időt a művészetre. Valamikor félnapot töltöttem Albert Einsteinnél; többek között az irodalomról is beszélt, elmondta, mennyire szereti Csehov elbeszéléseit, Thomas Mann regényeit. Jolliot-Curie igazán nem dicsekedhetett sok szabad idővel: egyszerre dolgozott nagy tudományos művén, irányította kutatóintézetének építését és békeharcos közéleti tevékenységet is folytatott; mindez nem akadályozta meg abban, hogy szabad perceiben ne gyönyörködjék festményekben vagy ne hallgasson zenét. Irene Curie szerette a költészetet és szabad idejében angol költők verseit fordítgatta. Nem sorolom fel az élő hazai és külföldi nagy tudósok neveit, akik szenvedélyesen szeretik mun