Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - VITA A REALIZMUSRÓL - Miloš Krno: Néhány megjegyzés a Koreai irodalomról
nek ma több mint kétszázötven tagja van, s egyetlen nevesebb Sró sem akad, aki ne kapcsolódnék be teljes mértékben abba a mindennapi harcba, amelynek célja a nép kulturális színvonalának emelése, jólétének megteremtése. Mik voltak legkedvesebb iraki élményei? Az a baráti, szinte testvéri szeretet, amellyel az iraki írók fogadtak, az egyszerű emberek őszinte szivéllyessége akár a kurd hegyek között, akár az ősi Babilon környékén épült falvakban, valamint az a meglepő figyelmesség, amelyben a kormány vezető tagjai bennünket, szerény csehszlovákiai írókat részesítettek a tiszteletünkre rendezett fogadáson; a legkedvesebb élmény azonban az a megragadó egyetértés volt, amely számos találkozásunk alkalmával megnyilvánult és azt bizonyítja, hogy az emberiség a világosság és a haladás útját követi, s hamarosan felvirrad ott is, ahol eddig a sötétség uralkodott. Miloš Krno Néhány megjegyzés a Koreai irodalomról Ha az ember látja a régmúlt évszázadok életéről tanúskodó műemlékeket, sírfestményeket, a Guttenberg előtt kétszáz évvel nyomtatott könyveket, rádöbben, milyen messzire nyúlnak a múltba a mai koreai kultúra gyökerei. Amikor Európa hosszú évszázadokon át hódító nomád törzsek harcának, egymást váltogatásának színtere volt, a koreai félszigeten már emberemlékezet óta megtelepedetten éltek a mai lakosság ősei. A koreai nép kultúrájának első nyomait már négyezer esztendővel ezelőtt megtalálhatjuk. A ma használatos hangszerek közül nem egy kétezer esztendős múltra tekinthet vissza. Ugyanennyire becsülik számos népi tánc korát is. A festmény, a vers, a dal, a tánc és a beszéd ebben az országban sajátos nemzeti jellegű, hisz Korea hosszú évszázadokon keresztül elzárkózott minden idegen befolyás elől, de még így is magas színvonalra fejlesztette sajátos kultúráját. Nem csoda, hogy már fél évezreddel ezelőtt fejlett költészettel, találkozunk, amelyet mélységes gondolatok, forró érzelmek hatnak át, s amely éles hangon szembeszegül az akkori igazságtalan osztálytársadalommal. A költészet mellett ugyanilyen emberséges törekvések jellemzik a szépprózát is, amelynek első nyomait — a memoár-irodalmat — már a VIII. században megtaláljuk. A XV. századtól kezdve gyakori az elbeszélés, kétszáz évvel később elfoglalja helyét a koreai irodalomban a regény, s azóta a mérleg nyelve a költészet oldaláról inkább az elbeszélő műfajok felé billen. Koreát gyakran támadták, rohanták meg idegen törzsek, míg végre 1910-ben a japánoknak sikerült hatalmukba keríteniük az egész országot. A nép történelme folyamán szinte állandóan harcban állt. Küzdött az idegen betolakodók és saját elnyomó uralkodó osztályai ellen. 1930-ban a nép haragja, izzó szabadság- vágya hatalmas arányú, szervezett partizánháborúban jutott kifejezésre, amelynek élén a fiatal Kim Ir-szen állt. A harcos múlt természetesen igen gazdaggá tette a koreai irodalom, az egész kultúra harcos, forradalmi hagyományait. Gyakran találkoztam, elbeszélgettem az idősebb proletár írókkal és költőkkel, Han Szar-jával, a koreai írószövetség elnökével, Li Puk-mennel, a szövetség alelnökével, Li-can költővel és másokkal, akik ma a koreai szocialista irodalom magvát teszik. Már 1922-ben proletár művelődési köröket alakítottak, amelyek legjelentősebbike a „Szikra“ kör volt; három évvel később pedig megszervezték Koreában a proletárművészek szövetségét. A japán megszállók tíz éves fennállása után feloszlatták a szövetséget, több mint kétszáz írót és kultúrmunkást börtönbe vetettek. Sok író közvetlenül részt vett a partizánharcokban, s nem egy új szerző a partizánok soraiból került ki. Miután a szovjet hadsereg felszabadította Koreát, az ország északi részében megkezdődött a feltartózhatatlan fejlődés.
