Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - DISPUTA - Az Irodalmi Szemle ankétja - FELLEGI ISTVÁN: Színház és irodalom
Az Irodalmi Szemle 1959. évi 1. számában olvastuk végül a következő sorokat: „...Csak kívánatos volna, ha (Területi Színházunk) további műsor- politikájában a maiságra, a szocialista drámára fektetné a hangsúlyt és nem erőszakolná a kosztümös komédiákat olcsó papírfiguráival...“ Mind a négy kritika szerzője Egri Viktor. Szeretjük és meg is fogadjuk a jószándékú, segítő kritikát. A jószándékú segí- teniakarásnak előfeltétele az igazmondás. És az ilyen kritikát nemcsak szeretjük de kérjük is. De mit tegyünk az olyan kritikával, amely nyilvánvaló valótlanságot hangoztat? Kénytelenek vagyunk szembeállítani a kritikával a valóságot, hogy azután felvethessük a kérdést, vajon milyen cél vezette a kritikust. Először is nézzük meg, mi a valóság és soroljuk fel a két utolsó idényben bemutatott darabjainkat: 1957-58: Sipos Jenő: „A csodálatos erszény“ Rahmanov: „Viharos alkonyat“ Schiller: „Ármány és szerelem“ Dávid Teréz: „Dódi“ Stodola: „Púcsik Jóska karrierje“ 1956-59: Seribe: „Egy pohár víz“ Afinogenov: „Kisunokám“ Dobozy Imre: „Szélvihar“ Katajev: „Bolondos vasárnap“ Beaumarchais: „Figaró házassága“ Vagyis két színházi idény tíz bemutatója közül hat mai tárgyú darabot mutattunk be. Az utóbbiak közt három szovjet darabot, amelyeknek maiságát — legalábbis feltételezzük — a kritikák szerzője nem szándékozott kétségbe vonni. Nem szükséges külön hangsúlyoznom, hogy a fönnmaradó négy darab is csak azért kerülhetett műsortervünkbe, mert annak ellenére, hogy nem mai tárgyúak, a mához szólnak. Aki látta, vagy egyébként ismeri Schiller, Stodola, Seribe és Beaumarchais általunk bemutatott műveit, tudja jól, hogy mindegyik a maga módján a múlt kizsákmányoló, uralkodó osztályainak korrupcióját pellengérezi. . Alig hihető, hogy kritikusunk nem volna tisztában azzal, hogy a mi szocialista jelenünk elveti a proletkult elméletét, nem veti lomtárba a klasszikus irodalom haladó értékeit, hanem azokat tovább ápolja. Kritikusunk mégis általánosító értelemben „olcsó papírfigurákat“ emleget. Szabadjon ezzel kapcsolatban hivatkoznom Marx és Engels véleményére Schiller „kosztümös komédiáról“ és Sztanyiszlavszkij elemzésére a Figaro házasságának „olcsó papírfiguráiról“. A Pohár vizet illető becsmérlő értékelést viszont maga az Oj Szó önként hatálytalanította az 1958. november 6-í számában megjelent „Jó vígjáték“ feliratú kritikájával. A maiság követelményének nemcsak azáltal teszünk eleget, hogy műsortervünkben túlsúlyban vannak a mai tárgyú darabok, hanem klasszikus darabjaink is ezt a követelményt elégítik ki. Természetesen nem elegendő csupán színrevüini a mai tárgyú darabokat, hanem sikerrevinni és játszani is kell. Beszéljenek a számok: Folyó színi évadunkban vagyis tavaly szeptember óta ez év április végéig összesen 136 előadást adtunk. Ebből 76 előadás esik a mai tárgyú darabokra, vagyis kereken 56 %. A látogatottság átlaga jóval meghaladja a 100 %-ot. Ezek a mű- sorpolitikánk maiságát tükröző számok rámutatnak arra, hogy „tisztára gazdasági szempontból vezéreltetve“ azon dolgozunk, hogy gazdasági sikereinket mai tárgyú darabjaink „kasszasikerére“ építsük. Ezek azok a tények melyek homlok- egyenest ellentmondanak Egri Viktor kritikáinak. FELLEGI ISTVÁN
