Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - DISPUTA - Koncsol László: Egyeniség, kor, hagyomány

Az Irodalmi Szemle ankétja

Az Irodalmi Szemle legutóbbi számában nyilvános vitát indított a csehszlovákiai magyar irodalom helyzetéről, fejlődési problémáiról, feladatairól.

A szerkesztőség úgy véli, az ankét elsősorban a következő kérdésekkel hivatott foglalkozni:

| Hogyan értékeli a csehszlovákiai magyar irodalom eredményeit és

*■ alkotásait a felszabadulás óta?

*> Hogyan látja a hagyományos és modern elemek viszonyát irodai■“* munkban? Vannak-e benne provinciális jelenségek?

•5 Nézete szerint betölti-e szerepét irodalmunkban a kritika, mik az érdemei és mik a hibái, mi hiányzik kritikánkból?

íl Hogyan látja irodalmunk további fejlődésének esélyeit? Mivel já- ruljon hozzá a csehszlovákiai magyar irodalom a szocialista társadalom, a szocialista ember formálásához?

Ez természetesen nem jelenti, hogy ne fogadnánk örömmel olyan hozzászólásokat, amelyek a fentebbi kérdéseken túlmenően foglalkoznak irodalmunk helyzetével, fejlődési problémáival, feladataival.

Az eddig beérkezett hozzászólásokat az alábbiakban közöljük.

čqi^ímMg,, k&ľ, kagj^amám^

Az ankét negyedik kérdésére szeretnék röviden, néhány problémára szorítkozva válaszolni. Feleletemet elsősorban a költőknek szánom.

Mindenekelőtt: az egyéniségek kérdése. A líra, inkább mint az irodalom bármely része, szubjektív, a legszubjektívabb terület. Más szóval: a líra mindenekelőtt önkifejezés. Nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni. Kell, hogy a költő önmagába nézzen, s amit érez, amit lát és gondol, mindazt bátran és maradéktalanul, a tartalommal adekvát művészi fokon, tehát egyéni módon fejezze ki.

Mindez természetesen korántsem zárja ki a társadalmi, tehát az úgynevezett politikai érdekű költészetet. Sőt! — minden igazán nagy költészet társadalmi költészet is. Az egyén — s ez alól a művészi egyéniség nem kivétel — egy nagy emberi közösség: a társadalom része, s gondolatai, érzései ezer szállal kapcsolódnak a társadalomhoz. Ha tehát valóban mélyen tekint önmagába, s önmagát maradéktalanul fejezi ki, életművében természetszerűleg helyet kapnak a világ, ■a társadalom nagy kérdései is.

Ami pedig a probléma hogyan-ját illeti (s épp e kérdés körül merül fel a legtöbb kétség és félreértés, de a legtöbb dogmatizmus is), — ne töredékeket, ne már kimondott részigazságokat fejezzenek ki elsősorban, hanem keressék a lényeget, — a mindig-új, a még feltáratlan és feltárásra váró, ki nem nyilatkoztatott kérdéseket kutassák. Hatoljanak mélyre s ne elégedjenek meg a felület