Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - DISPUTA - Igaz, szocialista irodalmat
gondolkodásig. S mindez törvényszerűen magával hozza az egyéniségekből fakadó modern kifejezési forma kialakulását is. A tradíció és modernség révén elmondott néhány gondolat nem meríti ki teljesen ezt a problémát. Csupán alapvonalaiban igyekeztem ezt a kérdést körvonalazni. Hosszú időre, sok vitára és mindnyájunk erőfeszítésére lesz szükség, míg a mai kor támasztotta igényesség alkotásokban nyer kifejezést. ?ígaz, ázűtialiáta iz&dalmat! A Szlovákiai írók Szövetsége magyar szakosztálya 1959. február 9-i taggyűlésének határozata A Szlovákiai írók Szövetségének magyar szakosztálya 1959. február 9-én, közvetlenül a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa után taggyűlést tartott, amelyen a csehszlovákiai magyar írók foglalkoztak irodalmunk, különösen pedig szépprózánk helyzetével, problémáival és a következő határozatot hozták: Mi, csehszlovákiai magyar írók nemcsak szemlélői, hanem tevékeny részesei kívánunk lenni annak a mélyreható, életünket átformáló társadalmi átalakulásnak, amely hazánk egész életében megnyilvánul és elérhető közeibe hozza mindnyájunk célkitűzésének, a szocialista társadalom megteremtésének valóraváltását. Tudjuk, hogy ez a nemes építőmunka csakis békében járhat sikerrel, hisz a háború nemcsak a gazdasági élet, hanem a szellemi javak, a kulturális vívmányok és értékek pusztulását is jelentené. Ezért a jövőben az eddiginél határozottabban, harcosabban kívánunk részt venni a Csehszlovákia Kommunista Pártja kitűzte irányelvek megvalósításában, részesei kívánunk lenni annak a világméretű, nagyszerű mozgalomnak, amely a Szovjetunió vezetésével küzd a békéért, az emberiség boldogabb, emberibb életéért. Kulturális forradalmunk véghezvitele megköveteli, hogy a művészet, az irodalom szoros egységbe forrjon a dolgozó nép életével, tükrözze munkáját, örömeit és gondjait is. Éneikül nincs sem nagy, sem jó irodalom. A csehszlovákiai magyar dolgozók élete valóságának kifejezése, tükrözése — ez kell, hogy legyen irodalmunk, nevezetesen szépprózánk elsőrendű feladata. Ez csak úgy érhető el, ha az írók ismerői és részesei lesznek a dolgozó nép mindennapi életének, munkájának, örömeinek és bajainak. Ez lehetővé teszi azt is, hogy a szépprózánkban mindmáig túltengő szubjektív ábrázolási mód helyére a történelmi és társadalmi valóság széleskörű ábrázolása lépjen. Dolgozó népünk jelenkorának legnagyobb, mindmáig domináló élménye a ha- záratalálás, amely egybeforr a szocializmus megismerésének élményével. Ez az élmény irodalmunkban kifejezésre jutott ugyan, de még mindig nem olyan mértékben, ahogy megkívánjuk. Csak elvétve találkozunk írásokkal, amelyek a sajátos csehszlovákiai magyar valóságot, elsősorban népeink megértő együttélését, egymásra találását tükröznék. Legfőbb ideje, hogy ez a számunkra elsődleges,
