Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - LOVICSEK BÉLA: Meglopottan
Aztán fogyóban a szó és valamennyien érzik, hogy egyre tompul a hangulat éle — valamit tenni kell! Mintha a sápadt égbolt, meg az estébe futó délután álmossága lopakodna közéjük. Valamit tenni kell! A nászasszony tesz is. Cinkos szemjátékkal jelt ad a lányának. A fiatal- asszony a villanykapcsolóhoz lép, s egyetlen mozdulatára éles fény ugrik a díszes, ötágú csillár gömbjeibe. Mintha parancsszóra történne, mindannyian a karácsonyfa köré tódulnak, csak Bálintné ül árván, elhagyottan az asztal mellett. — Jöjjön csak anyuka! — csicsergi a menyecske — nézze, milyen ajándékokat kaptunk! Bálintné engedelmesen feláll és a többiek közé lép. A család tagjai megelevenedve kapkodják fel a fa alá rakott ajándékokat, s egyszerre egymás szavába vágva dicsekszenek: — Ezt a papa vette ... nekem a nagypapa... ezt a „fiúnk“ . .. ezt meg anyu ... Ugye szépek!?... Ugye kedvesek!?... Mindenkinek mosolyban fürdik az arca, mindenki szorongat valamit a kezében, csak Bálintné áll ott üres kézzel, rettenetes fájdalommal, halódó lélekkel... Arcára fagy a mosoly, a szája szegletén ülő árkocs- kák mély veremmé torzulnak és forogni kezd vele ez a kihúnytfényű világ .. . Egyszeriben idegennek, kitaszítottnak, feleslegesnek érzi magát. Nem várt ajándékot, nem azért jött. Nem szoktatta őt az élet aján- dékvárásra, hiszen életében még sohasem kapott talán. De most, most minden porcikájában ajándék utáni vágyat érez. Nem kíván sokat, nem kíván nagyot, csak egy nagyon kicsit, egy nagyon keveset: csak egy gyufaskatulányit, vagy egy-két szem cukorkát, hiszen az ajándék nagyságát nem az értéke szabja meg! De neki ennyi sem jutott... semmi sem jutott... már senkivé, semmivé vált, nem tartják számon ... elfelejtették, mint egy kiöregedett cselédet, aki már nem alkalmas a szolgálatra ... És mindez a fia mellett, a fia közelében történik, aki a három közül talán a legkedvesebb volt, akinek a diplomája az ő verejtékgyöngyeiből szövődött! — Ugye, ugye, most maga is boldog, édesanyám? Bálintné úgy véli, hogy nagy távolságból hullámzik feléje a fia kérdése, s talán válaszolni is kellene, de bárhogy erőlködik, nem tud. Nem tud, mert meglopták a lelkét: határozottan nem tudja, hogy ki és hogyan, csak annyit érez, hogy meglopták .. . Olyasmitől fosztották meg, amit soha többé vissza nem adhatnak. Odakint hópihék kergetőznek. A fák csupasz ágain dal fakad — si- kongó, lélekbemarkoló orgonaszó ...
