Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - ORSZÁGOS ÍRÓKONFERENCIA PRÁGÁBAN - L. ŠTOLL: Az irodalom feladatai kulturális forradalmunkban
ralista esztétikai objektivizmus felelevenítésére irányuló törekvéseket. Mindez vissza- türöződött a megjelent kritikai cikkekben, könyvismertetésekben. A revizionista filozófusok a tudományos elmélet és az ideológia összeegyeztethe- tetlenségét igyekeznek bizonygatni, a művészetelméletben és az esztétikában pedig olyasfajta irányzatok tűntek fel és léteznek még ma is, amelyek szembe akarják állítani egymással a tudományos esztétikát és az ideológiát. Janko Kos jugoszláv kritikus különbséget tesz a tudományos esztétika — amelyet szerinte fölösleges marxistának mondani — és az úgynevezett politikai programesztétika között, az utóbbin azt a társadalmi ideológiai és erkölcsi programot érti, amelyet politikai és társadalmi mozgalmak illetve szervezetek tűznek a művészet elé, vagy pedig azoknak az osztályoknak és politikai csoportoknak az ízlését, amelyek elvárják, illetve megkívánják, hogy a művészet szerintük alkosson. Kos például beszél a katolikus egyház esztétikájáról, a fasizmus esztétikájáról vagy a polgári osztály esztétikájáról bizonyos történelmi időszakban vagy meghatározott helyzetben. A szerző törekvésében semmi helytelent nem találnánk, ha azt akarná bebizonyítani, hogy az említett csoportok, osztályok esztétikai igényei összeegyeztethetetlenek a valóban tudományos esztétikával. Kos azonban nemcsak az egyház, a fasizmus, a polgári osztály politikai programszerű követelményeire gondol, hanem azokra a politikai programszerű érdekekre is, amelyeket állítólag a Szovjetunióban visznek be az esztétikába. Egyszóval ez a jugoszláv „marxista“ úgy véli, hogy a szocialista politikának és ideológiának ugyanolyan kevés köze van a tudományhoz, mint a fasiszta vagy az egyházi ideológiának. Véleményem szerint az írószövetség sajtójának egyik elsőrendű feladata kellene legyen, hogy harcoljon az efféle elméletek ellen tüzetesen elemezvén őket. Ezt a feladatot szörnyen elhanyagoltuk. Az ilyen és hasonló hamis esztétikai és irodalomelméleti nézetek elméleti síkon történő leleplezése irodalmunk egészséges fejlődésének egyik előfeltétele. Magától értetődik, hogy az így értelmezett esztétika, amely elszigeteli a művészetek szféráját a társadalmi fejlődés törvényszerűségeitől, óva int az objektivizmus mindennemű megsértésétől, felemeli vétóját a társadalmi, osztálypozíciók elfoglalása ellen, — az ilyen esztétika maga zárja el a valóban tudományos esztétikai kutatás minden útját. A műalkotás bizonyos szerepet játszik az egész társadalom viszonyaiban, bizonyos funkciója van az illető társadalom fejlődésében. Az esztétikának az illető műalkotást egészben véve kell értékelnie, szólnia kell arról, milyen a viszonya más társadalmi jelenségekhez. Rá kell mutatnia a mű összefüggéseire, az illető társadalom ilyen vagy amolyan ellentéteivel, ezeknek az ellentéteknek ilyen vagy amolyan megnyilvánulásaival, bizonyos osztályok érdekeivel és harcával. A műalkotás valamennyi tényezője bizonyos viszonyban van a társadalom egészének fejlődésével. Ezért a művészet kérdéseit tanulmányozó tudomány, vagyis az esztétika sem nélkülözheti az ideológiai tényezőket, a műalkotást csakis egy bizonyos osztály érdekeinek szemszögéből értékelheti, miközben — s éppen ebben rejlik a maxista esztétika ereje — sohasem téveszti szem elől a szigorú tárgyi valóság követelményét. Ez a tudományos szempont ugyanis megfelel a forradalmi munkásmozgalom valóban alapvető érdekeinek. A művészet területén a tudományos kutatás és megismerés a társadalmi élet más területeihez hasonlón összefügg az osztályok érdekeivel. A megismerés itt mindig akarással, érdekkel kapcsolatos. A burzsoázia úgy akar megismerni, hogy ez elősegítse a tőkés rend bukásának elodázását, akarása azonban ellentétben áll a gondolkodás objektív igazságával. A pártja vezette munkásosztálynak az az érdeke, hogy a teljes, torzítatlan igazságot ismerje meg az emberi kutatás és a művészet minden szakaszán, mivel az igaz megismerés elősegíti törekvéseit. Az érdeken kívül állásra irányuló törekvés természetesen szintén érdek, szintén akarás, az az illuzóris törekvés, hogy osztályokon felül álljunk. Ez az illuzóris törekvés a kispolgárság bizonyos rétegét jellemzi. Ez szüli az objektivizmus iránti jellegzetes hajlamokat, amelyek a legtöbb munkát adják nekünk. Janko Kos azt állítja, hogy a marxista esztétikának nem szabad beavatkoznia a mai művészet fejlődési irányának kérdéseibe. Henri Lefebvre francia revizionista azonban még nagyobb passzivitásra kárhoztatja. „Gondolatok az esztétikáról“ című írásában például szembeszegül azzal, hogy a modern művészethez viszonyítva bizo
