Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - LÁTÓHATÁR - V. EM. GALAN: A szocialista realizmus kérdései és a revizionizmus

V. EM. GALAN

Ä szocialista realizmus kérdései és a revizionizmus

A Román Munkáspárt elméleti folyóirata, a „Lupta de clasa" (Osztályharc) idei februári számában hosszabb tanulmányt közölt V. Em. Galannak, az ismert román prózaírónak tollából. A szerző a szocialista realizmust a revizionisták részéről ért, a tényeket meghamisító támadásokkal száll vitába, elsősorban a jugoszláv írók legutóbbi kongresszusán elhangzott kirohanásokkal. Hangsúlyozza, hogy a Politika és a Borba cikkei, Josip Vidmár kongresszusi előadói beszéde, valamint más többé-kevésbé hivatalos jugoszláv megnyilatkozások arra utaltak, hogy a kongresszuson a JKSZ új programjában foglalt revizionista és opportunista tételeknek valamiféle gyakorlati megfogalmazást akartak adni a művészetek terén is. Erre a szerepre azonban az élvonalbeli jugoszláv írók nem igen vállalkoztak.

V. Em. Galan „írói észrevételeiben“ megállapítja:

Az említett jugoszláv sajtóközlemények azt állítják, hogy „az a felfogás, amely szerint a szocialista realizmus helyes tájékozódást nyújtott és kidolgozta a művészetnek a szocializmus feltételei között jelentkező alap-problémáit — teljesen reakciósnak tekintendő“. Lépten nyomon olyan kifejezésekkel találkozunk e közleményekben, mint „bürokratikus diktátum“, „megrendelésre készült művek“, „a bürokratikus apparátus szubjektivista illúziói“, stb., amelyek segítségével aztán valamiféle képtelen viszonyt agyainak ki a munkásosztály valamilyen képzeletbeli pártja és valamiféle képzeletbeli művész között... E célzatosan kiagyalt képletek alapján viszont a szocialista realizmust így határozzák meg: „A művészet párt- és államvonalon történő teljes alárendelése a bürokratikus propaganda szükségleteinek és érdekeinek“. Végezetül pedig, a szocialista realizmusról megfogalmazott saját tételüket agyonütve, úgy tesznek, mintha magát a szocializmust ütötték volna agyon, s ezek után azzal a követeléssel lépnek fel, hogy minden kapcsolat szakadjon meg a szocialista művészet és a munkásosztály pártja között, hogy le kell mondani a művészet pártosságáról, a pártszellemről, valamint arról, hogy a párt támogassa és irányítsa a művészetet, és hogy ellentétes, antagonisztikus viszonyok jöjjenek létre a pártmunka s a művészi-irodalmi munka között.

Nehéz elképzelni, hogy a jugoszláv írók ne tudnák: a pártírányítás sohasem jelentette és ma sem jelenti azt a szocialista realista művészetben, hogy a párt „kicsinyes gyámkodást“ gyakorol az irodalom fölött. A szocialista író életében az első és legfontosabb pártírányítást mindig a saját pártos szelleme képviselte és képviseli: saját pártossága marxista-leninista ideológiai beállítottsága: mindaz, amit tudatosan elfogadott és érzelmileg is magáévá tett, ami lényegében meghatározza társadalmi és művészi tudatának tartalmát.