Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - HAGYOMÁNYAINK - BOTKA FERENC: Egy elfelejtett Bezruč-fordítás
„Hé! térj eszedre! férj a munkarendbe! Nyúzasd magad’ tovább az urakér’!“ S akkor csákányom meglendült kezembe És lengyel-Osztravában folyt a vér. XJrak, ti mind, urak! Sziléziában! Halljátok szómat, mely számról szakai: Páncélt hiába vesztek és hiába Küldtök reánk akár egész hadat! Urak, ti mind, kiké a szén s a bánya, Kinek korbácsa minket nyögni hajt: Jön egy nap s lángot vet a tárna szája! Jön egy nap és leszámolunk mi majd! Bezruč verse nem véletlenül jelent meg Majakovszkij és Weisskopf költeményeinek a társaságában. A Munkás rendszerint azokat a verseket közölte irodalmi rovatában, amelyek már műsorra kerültek a párt Kovács- és Mészárosutcai munkásotthonainak irodalmi estjein. Ezek az évek a kassai pártszervezet kulturális munkájának legszebb korszakát jelölik. Olyan elvtársak tevékenykednek ekkor itt, mint Hidas Antal, Kassai Géza, Szántó Judit, az akkor még ifjú Schőnherz Zoltán és Mácza János, Majakovszkij első magyar fordítója. Irodalmi estjeik műsorpolitikája — már ekkor, a huszas évek elején — a proletár nemzetköziség szellemét tükrözte és a csehszlovák-magyar kulturális közeledést mozdította elő. Nem kétséges, hogy a Balra mars, a Petrográdi tűzlovasok és a többi haladó szellemű költői mű mellett az Osztrava is műsorra került ezeken az estéken, s Bezruč neve és költeménye eljutott a kassai proletariátus széles rétegeihez. Gábor Andor azóta elfelejtett fordítása munkásmozgalmunk kulturális hagyományainak fokozott tanulmányozására hívja fel a figyelmet, azokra az értékes kezdeményezésekre, amelyek arról tanúskodnak, hogy népeink haladó írói és költői, s nem utolsósorban: fordítói, már hosszú évtizedekkel ezelőtt — a köröttünk habzó nacionalizmus uszításai közepette és ellenére is — megindultak azon az úton, amely a kölcsönös megismerés alapján a haladásért vívott küzdelemben való baráti és elvtársi összefogást és együttműködést szolgálta. Botka Ferenc
