Irodalmi Szemle, 1959
1959/4 - HAGYOMÁNYAINK - BOTKA FERENC: Egy elfelejtett Bezruč-fordítás
Halász Hradil Elemér: Igában megnyilvánul valami érték, amelyből egy egészen új felfogás, világnézet fakadhat ... Ha az emberi élet grafikonja a polgári egyenesbe nyúlik, ez nem nyújt nagyobbat, különösebbet. A lélek emóciói ott érik el a legmagasztosabbat, ahol nagyok a küengései, mert mit ér az élet emóciók nélkül ? ...“ A lélek emócióiról van szó, nem az emberi bestia féktelen kilengéseiről, — s ezt ismét az ember vallja, nem a művész. Az ember, aki járt-kelt a világban, több mint fél évszázadot élt le egy kis vidéki városban, a Hernád-parti Kassán, ahol ismerték és szerették parányi gúnnyal megvillanó bölcs szemüvegét, szürke szakállát, pattogó szavait, — valahogy így: — Magáé az a gyerek ott? Az a kis göndör a homokban? — Az enyém ... Most ugyan egy kicsit maszatos, dél óta ott játszik a homokban ... — Minek locsog fölösleges dolgokról ? ... Hozza majd fel egyszer hozzám. Lefestem. Már nem festette le. Néhány hét múlva meghaílt. Egyik percről a másikra, minden előzetes jel, betegség nélkül. De többet hagyott ránk, mint amennyit ember és művész hagyhat: festmények, rajzok, tanulmányok, vázlatok hosszú sorozatát szerte a nagyvilágban, seregnyi tanítványt és követőt, egy ősi bástyatornyot a kassai Fegyverház-utcában — és egy naplót... Rácz Olivér
