Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - DISPUTA - Szocialista irodalmunkért (Vita költészetünkről)

csehszlovákiai magyar irodalomnak, és nem tagadhatjuk meg magunkat.

Most pedig az Antológia margójára: irodalmi jelenségek megítélésében nem túlozhatunk a túlzó Fábryval, hogy ez az Antológia a szocialista vox humana és a magyar nyelv itteni jövőjének egyszerre, egyben kapott biztosítéka lenne. Ha kell valamire biztosíték, akkor azt azokban az erőkben kell látni, melyek a könyv megjelenését lehetővé tették, s ezt bizonnyal nem azért tették, hogy konzervativizmusával együtt továbbéltessék az egykori szlovákiai magyar szellemiséget.

Turczel szerint Fábrynak ez a fentebbi megállapítása helyes és lényegretapintó, bár nem teljes és kiegészítésekre szorul. Kiegészítéseiben valóban okos és helyes dolgokat mond, csakhogy ebben az esetben nem lehet kiegészítgetni, folytatni, úgy ahogy nem lehet e költészetben a szlovákiai magyar vox humana folyamatosságának biztosítását látni. Fábry egyébként velem kapcsolatban is használt ilyen kitételt annak idején.

Itt nincs és nem lehet szó ilyen értelmű folyamatosságról: ha vannak is érintkező pontjai a háború előtti szlovákiai magyar költészetnek és a mainak, valami merőben mással állunk szemben. A forradalom győzelmének, a munkásmozgalom szevezett erőinek köszönheti létét és célkitűzéseit. Már első zsenge alkotásait is átható humanizmusa a munkás- mozgalom forradalmi harcaiban kialakult emberi és erkölcsi magatartás eredője. Az osztályharc teljes vállalása mellett a nagylelkűségig menő emberiesség és békeakarat.

A modernség és újítás követelményeit jogosaknak tartom, de nem téveszthetjük szem elől az elmúlt irodalmi szakasz általánosan elfogadott alapvető tételét: nemzeti forma — szocialista tartalom.

Ez lényegében tradicionalizmust jelent. Olyan formát és formanyelvet, mely a népköltészetből és a haladó hagyományból táplálkozik, de olyan tehetséget feltételez, mely képes megalkotni a maga modern nyelvi szintézisét. Ha igaz, hogy ■ szocializmus idején kivirágoznak a nemzeti kultúrák, mert az egykor elnyomottak, kizsákmányoltak válnak nemzetté, akkor nincs helye ultramodern és úgynevezett modernista törekvéseknek, mert ezek a költészetet tömegbázisától, a néptől elszigetelnék, s az is megeshet, hogy ellenséges törekvések álcázóivá válnak. Ebben egyetértünk Turczel Lajossal.

Befejezésül csak ennyi: nem akartam tiszteletlenül nyúlni olyasmihez, amit

mindenki tisztel és megbecsül. Ám egy bizonyos, elérkezett a nézetek diferenciá- ciójának ideje, s vélt egység helyett meg kell teremteni a marxista esztétika elvein alapuló egységet. Itt elsősorban a kitika segíthet, mely mindmáig elégtelen volt s a körvonalazatlan vox humana bűvöletében nemhogy hatott, hanem olykor annak hatása alá került.

Bábi Tibor után Barsi Imre hangsúlyozta, hogy tovább kell jutnunk a vox humana sugallta és meghatározta korlátokon. Fábryt ezzel kapcsolatban Thomas Mannhoz hasonlította, mondván, hogy még ma is ott tart, ahol Thomas Mann és a többi antifasiszta, humanista tartottak 1945-ben. Barsi határozottan ellenezte, hogy a fiatalok antológiájának költőit külön nemzedéknek tekintsék.

Cselényi László felszólalásában kiemelte:

Nem értek egyet a két nemzedék fogalmával. Szerintem nálunk nincs szó két nemzedékről, hanem csoportokról, még pedig három csoportról. A mi csoportunk a harmadik, s ez a csoport talán téve- lyeg, utat keres, de nem lehet ráfogni, hogy költészetében egyéb semmi sincs, csak borongósság.

Veress János hosszabb felszólalásában ugyancsak helytelenítette, hogy az öregebbeket a fiataloktól különválasszák, s erőszakoltan nemzedékeket alkossanak. A modern verselés és a szocialista realizmus viszonyáról, a szocialista humanizmusról beszélt ezután, majd hangsúlyozta:

A költő munkája sohasem volt olyan szép, mint ma, amikor a szocializmust építjük. Am sosem volt olyan nehéz költőnek lenni, mint ma, mert építeni nehezebb, mint rombolni. Elődeink a régi rendet rombolták, mi a szocializmust építjük, és mint költők a teljes emberségért dolgozunk, hű képet akarunk adni korunkról.

Veres János után Dobos László kapcsolódott be a vitába, s többek között ezeket mondta:

Amiről Bábi és Barsi elvtársak beszéltek, szerintem már jó néhány esztendeje akut, megoldásra váró kérdései irodalmunknak. Persze Bábi és Barsi Imre hozzászólásai alapján a vox humana kérdését nem tekinthetjük lezártnak, elinté- zettnek. Bábi hozzászólása a kérdésfelvetés értékével bír. Kérdésfelvetés és egyben figyelmeztetés: a vox humanát mint eszmei és esztétikai kritériumot multveretűnek tartom én is. Szükségét érzem, hogy elmélyülten s érdemben ele-