Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - ORSZÁGOS ÍRÓKONFERENCIA PRÁGÁBAN - L. ŠTOLL: Az irodalom feladatai kulturális forradalmunkban

poKtikai költészetére, most viszont Neumann marxizmust megelőző időszakának verseit kezdték propagálni, sőt Neumann ellenében ellenfeleinek és ellenzőinek, többek között pl. André Gide-nek adtak igazat. Mindezek a jelenségek, többek között a revizionizmus ellenében ma megnyilvánuló engedékenység végeredményben közös nevezőre hozhatók, amely nem más, mint az eszmei és politikai éretlenség valamint a kispolgári ideológia és lelkiilet leküzdhetetlen csökevényei. Tulajdonképpen egyazon érem két oldaláról, egyazon lényeg kétféle meg­nyilvánulásáról van szó! Az orvosságuk is ezért csak ugyanaz lehet. Erősíteni a párt eszmei és nevelő hatását az irodalomra, az irodalmat arra irányítani, hogy mélyre­hatóbb kapcsolatba kerüljön az élettel. Politikailag és eszmeileg minél világosabban oldják meg feladataikat művészeink, alkotó dolgozóink és szervezeteik, minél következetesebben, minél nagyobb meggyő­ződéssel védelmezik a szocializmus érdekeit, minél érettebbek, tapasztaltabbak és politikailag körültekintőbbek lesznek a kulturális politika irányításával megbízott dolgozók is, annál kevesebb vitás kérdés támad majd kultúránk, irodalmunk és művé­szetünk irányításának végrehajtása során. E tekintetben ma is érvényesek Fučík szavai, hogy „csak az éretlen kultúra és a nem körültekintő politika kerülhet ellentétbe egymással.“ Ezért kulturális életünkre úgy kell néznünk, mint olyan emberek, alkotók óriási közösségére, akik nemcsak művészi hajlamukat és tehetségük sajátosságait tekintve különböznek egymástól, hanem — és számunkra ez a legfontosabb — társadalmi tudatuk fejlettségének fokát, gondolatviláguk átformálódását, eszmei érettségüket tekintve is. Miért oly nehéz és bonyolult ez a kérdés? Az írónak eltérően pl. a politikai közírótól, az élet gondos szemlélőjeként és ismerőjeként tudnia kell az emberekről, sokkal többet kell meglátnia belőlük: tudásának tárgya az ember. Gorkij szavai szerint az iro­dalom tulajdonképpen „cselovekovegyenyije“ — az emberrel foglalkozó tudomány. Az író ismeretének tárgyát nem csupán ideológiai kérdések teszik, hanem az emberekben lejátszódó legbonyolultabb, legrejtettebb lélektani folyamatok is. Ezt meglátni és ábrá­zolni — ehhez érthetőn tehetség kell. A tehetség azonban egymagában távolról sem elegendő. A kor, amelyben élünk, forradalmi módon változtatja meg az emberek objektív kapcsolatait. Ezek a változások szerfölött bonyolultan tükröződnek nemcsak az embe­rek tudatában, hanem egész lelkületűkben is. Mindez a rohamos, fordulatos fejlődési folyamat a szocialista író számára rendkívül izgalmas tanulmányi és ábrázolási témát jelent. Emellett látnunk kell, hogy az író nem csupán egyéniség, alany, s mindez a forra­dalmi folyamat nem csupán tárgy, objektum, amelyet figyel és tanulmányoz, hanem gyakran ő maga is e nagy történelmi fordulat átalakuló, átformálódó tárgyává válik. Hisz tulajdonképpen ez teszi lehetővé számára, hogy mindezt megértse. Hogy azonban az eseményeket, az emberek életét a valóságnak megfelelően láthassa, e fordulatban már érett szocialistaként kell résztvennie. Csakis így képes művészi hitelességgel megvilágítani a különböző osztályokhoz tartozó emberek ellentmondásokkal teli életének belső világát, csakis így mutathatja be a szocialista forradalmi változások embert felszabadító értelmét. Nehezen képzelhető el, hogy ezekben a fordulattal terhes évtizedekben, a legnagyobb mérvű szocialista forradalmi folyamat korszakában, mikor engesztelhetetlenül áll szem­ben egymással a holnap és a tegnap, hogy mindazt, ami ma a társadalomban és egyéni vetületként az emberek tudatában és lelkületében végbemegy, sőt még azt is, ami magának a szerzőnek a gondoskodásában történik, hogy mindezt helyesen és igazán megérthetné az olyan író, legyen bármennyire is tehetséges, aki nem halad és nem haladt keresztül e fejlődési folyamaton, nem alakult át szocialista emberré, nem él benne mélységes szocialista meggyőződés. Megértheti pl. ilyen ember, egy ilyen a tegnap előítéleteinek rabságában élő régivágású individualista a születő szocialista ember lelkét, akit már az emberi együvétartozás szükségessége, a születő új élet éltet? Lehetetlennek tartom ezt ugyanúgy, ahogy pl. a régi kapitalista világ emberei nem érthetik meg a szovjet embereket, fordítva ellenben a dolog igenis lehetséges. A társadalmi tudat és lelkűiét történelmi fejlődésének felsőbb fokozata megértheti és megmagyarázhatja a társadalmi tudat és lelkület fejlődésileg alsóbb fokát, fordítva azonban ez lehetetlen. A kommunista Július Fučík pl. megértheti és helyesen magya­

Next

/
Thumbnails
Contents