Irodalmi Szemle, 1959

1959/4 - PETER KARVAŠ: Régi jó ismerősöm, a szakember (Szatíra)

— Micsoda Horácsekot? — szemmel Játhatón nem értette, kiről van szó, de nem várta meg, míg megmagyarázom. Az órájára pillantott és most már barátságosabban, de türelmetlenül hozzátette: — Szíveskedj te is megérteni, hogy nem az ujjamból szoptam ki a dolgokat! Elbeszélgetek az emberekkel! Figyelmesen végig hallgatom őket, mérlegelem a véleményüket... No, sebaj, minden jót. És ne riogasd az embert, ne riogasd hiába.

Elmúlt néhány hónap. Itt is, ott is hallottam, hogy Bódog gyakran állást foglal a művészet és az irodalom kérdéseiben. Erélyesen síkra szállt például egy középszerű regény mellett, amely darusokról és kotrógépkezelőkről szólt. Nem kön- törfalazott, egyenesen, elvszerűen és megalkuvást nem ismerőn megmondta a véleményét. Rokonszenves, fiatalos, tüzes szavú és népszerű ember. Kisujjában vannak a lépegető exkavátorok, és érzéke van a művészethez.

Mégis eljött az a nap, amikor megint csöngetett lakásomon a telefon.

— Hallod, — kérdi Bódog magabiztos emelt hangon, — olvastad a Kucsera új regényét?

— Az Acélhidat? — feleltem, — hogyne olvastam volna. Szép könyv.

— Szép? — mérgelődik Bódog, — pedig Udvardi a Szemlében rossznak találja. Azt mondja, hogy pesszimista, demobilizáló és az alakjai is félrerajzoltak.

— Érdekes, — véltem.

— Kramár meg az irodalmi hetilapban arról ágál, hogy a könyv úttörő és újszerű. Hát most mi legyen?

— Mondd csak, elolvastad te a Kucsera regényét? — kérdeztem.

— Hogyne olvastam volna — vágja rá szapora szóval. — De ezt add össze, a Kovács a fiatal írók lapjában azt állítja, hogy a könyvben a legjobbak a nagyszerűen árnyékolt alakok. Meg hogy érdekfeszítő. Kotlárné meg az Akadémiából azt hajtogatja, hogy az egész könyv egy merő unalom, és ráadásul reakciós unalom. Te mit szólsz hozzá... ?

— Nem tudom, — mondom, — nem tudom.

A drót túlsó végén sokáig csend honol.

— No, sebaj, — szólal meg végre Bódog. — Köszönöm. Üdvözöltetem a családodat. Minden jót. — És lassan, csendesen leteszi a kagylót.

Becsülöm ezt a Boldogi Bódogot. Erős és derék, áldozatkész és kellemes ember. A magas funkció nem rontotta meg, nem tűri a talpnyalókat és dolgozik, mint a gép. Nem tesz hangfogót a szájára, ha valamit bírálni kell, ha meg valamiben nem biztos, köntörfalazás nélkül, férfiasan beismeri: „Nem tudom, elvtársak. Egyszerűen — nem tudom.“ A világ minden kincsééért sem mondana véleményt olyasmiről, amihez nem ért, például a gyomorsebészetről, a búza jarovizálásáról vagy felőlem a női divatról. Az ember elvégre nem mindentudó.

Csakhogy a művészet, ezt el kell ismerni, a művészet más dolog. Egészen más.

Hogy el ne felejtsem: ellenőrizetlen hírek szerint Boldogi Bódog fontos funkcióban a kultúra szakaszára teszi át áldásos működése színhelyét. De még egyszer hangsúlyozom: ellenőrizetlen hírek szerint.