Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - LÁTÓHATÁR - STEFAN HEYM: Igaz történet (Elbeszélés, fordította Somló Miklós)
szétküldte német vevőinek. így került Bachleitner neve minden müncheni újságba, az ugyancsak amerikai kiadású „Neue Zeitung“ kivételével. Ez a lap nem vette át a DANA-híranyagát. Az én hadnagy barátom abban az időben mint szerkesztő teljesített szolgálatot a Neue Zeitungnál. Ez az újság akkoriban még erősen különbözött attól a sajtóterméktől, amivé később fejlődött. A hadnagy minden reggel az íróasztalára kapta a német újságokat. Azon a napon is, amikor megjelent a hír a nácik központi kartotékájáról. A hadnagy Bachleitnerre gondolt és a német nemzeti szocialista párt hétmillió tagjára, akik az amerikaiaknak, a briteknek, a franciáknak és a szovjeteknek annyit magyarázzák, hogy soha semmi közük sem volt a nácikhoz, sőt, borzasztóan gyűlölték őket. Aggályai támadtak, hogy közülük néhány ezer megrohanja és felgyújtja vagy levegőbe röpíti a papírgyárat, Bachleit- nert pedig csalárdjával együtt elevenen megnyúzza. Bachleitner — mérlegelte a hadnagy — nagy szolgálatot tett az emberiségnek, az évek folyamán annyit szenvedett nemzetnek, a nácik által megkínzott és durván lemészárolt áldozatok rokonainak és barátainak. Ha mást nem, legalább védelmet érdemel maga és családja, háza és vagyona számára. A „Neue Zeitung“ főszerkesztője, egyben a hadnagy közvetlen följebbvalója osztotta ezt a nézetet. De felettes tisztek szokása szerint a felelősséget inkább másra hárította. — ön törődik majd az üggyel, hadnagy úr! Bachleitner papírgyárába egy őrmestert menesztettek, hogy beszerezze a legfrissebb híreket. Az őrmester visszaérkezése után elmondta, hogy Badh- leitner több fenyegtő telefonhívást és levelet kapott, nyugtalan ugyan, de még él. Sürgősen tenni kell valamit. A hadnagy felhívta a katonai rendőrség müncheni parancsnokságát és a parancsnokkal, egy ezredessel kívánt beszélni. Sikerült összeköttetést kapnia, sőt azt is elérte, hogy az ezredes végighallgatta. Felvilágosítása után az ezredes szemrehányást tett neki a hír megjelentetéséért. — „Ön tette az újságba — fejezte be mondókáját az ezredes — tehát most gondoskodjék annak az embernek a védelméről.“ A hadnagy megismételte magyarázatát. Nem ő +ette a hírt az újságba, s a katonai rendőrség kötelessége, hogy megakadályozza egy ember hidegvérű meggyilkolását, aki az amerikai hadseregnek, az Egyesült Államok kormányának, valamennyi szövetséges hatalomnak és az Egyesült Nemzeteknek olyan beláthatatlan horderejű szolgálatot tett. A nagy nevek felsorolása nyilván hatott az ezredesre. A hadnagy még azt indítványozta, hogy a katonai rendőrség egy szakaszát küldjék Bachleitner üzemébe őrszolgálatra. — Az kizárt dolog — mondta az ezredes. Nincsen rendelkezésre álló szakasza, sőt egyetlen embere sincs* akit nélkülözhetne. A hadnagy erre egész sor kocsmát és rosszhírű lebujt nevezett meg, ahol bizonyára elegendő számú katonát lehetne találni a kérdéses feladatra. Az ezredest ez a javaslat nem érdekelte. Kifejtette a hadnagy előtt, hogy elmondta a magáét* és számára ezzel az ügy befejeződött. A háborús tapasztalatok a hadnagyot arra tanították, hogy az ilyenfajta felettes tisztekkel udvariasan bár, de keményen kell bánni. Értésére adta tehát az ezredesnek, hogy jómaga is újságnál dolgozik, mely ugyan német
