Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - DÁVID TERÉZ: Kísértetek múzeuma
DÁVID TERÉZ Kísértetek múzeuma Széles gesztenyefasorban csinos kis családi ház. Kívülről akár a többi. Rácsos vaskapuja az utcára nyílik, orgonabokrok kapaszkodnak a kerítésébe és madarak légiója hangversenyez felette a levegőben. Borotvált zöld pázsit közepén, négy- szögletes fehér kőtáblákon haladunk az ugyancsak fehér, széles lépcsők felé, melyek nyitott kis teraszra vezetnek. Innen négyszárnyú, nagy üvegajtó nyílik a haliba. Perzselő júliusvégi nap. Egy rádió vidám tánczenét közvetít valahol, de a villából, az egyemeletes manzardos, modern családi házacskából dermesztő hideget lehel felénk a múlt. Már a kapun figyelmeztet egy ezüstbetűs fekete üvegtábla, hogy nem uzsonnára, könnyű tereferére vagyunk ide hivatalosak, és amikor átlépjük az előcsarnokba vezető üvegajtó küszöbét, elfogódottak leszünk, mert érezzük, hogy személyenként ötven fillérekért mindjárt szembetalálkozunk anyáink kínjával, apáink meggyalázott férfiasságával, gyermekeink szörnyű haláltusájával és barátaink pokoli üvöltözésével. A fasisztaellenes harcosok libereci múzeumában vagyunk. A helybeliek a ház utolsó lakójáról Henlein-múzeumnak nevezik. Ezerkilencszázharmincnyolcban, a cseh határvidéknek a „Nagynémet Birodalomhoz“ való visszacsatolása érdekében kifejtett munkálkodásáért Henlein Kon- rád, a csehszlovákiai német nácipárt vezetője, később a Szudetavidék helytartója ezt a villát pazar berendezésével együtt ajándékba kapta minden idők legnagyobb gazemberétől, legvérengzőbb tömeggyilkosától, Hitler Adolftól. Mintha Wells időgépébe ültünk volna bele, mert mihelyt az első helyiségbe lépünk, eltűnik emlékezetünkből a kerítésbe kapaszkodó orgonabokor, a levegőben csicsergő madarak vidám kórusa, az ablakokon át beözönlő napsugár is elhomályosul és süllyedni kezdünk . . . süllyedünk . . . süllyedünk vissza a múltba, vissza az embertelenségbe ... A belső helyiség, ahová lépünk, széles üvegajtókkal összekötött három tágas szoba. Könyvtár, szalon, ebédlő céljaira szolgálhattak valamikor. Talán éppen abban a sarokban állott a zongora, a Henlein gyerekek talán délszaki növényeket öntözgettek, kanárimadarakat etettek, aranyhalakat ápoltak ott, ahol most hatalmas, jelképes fekete katafalk áll. A ravatal melletti ablak párkányán egy sor gyermekjátékszer nagyságú fekete koporsó apró arany betűs felírással: Terezin, Buchenwald, Plotzensee, Brno, Kaunitz-Kollégium, Oswieczim, Lidice, Mauthausen, Belsen-Bergen, Ležáky és így tovább és így tovább! Némelyik koporsón egy-egy szál friss virág, a másik előtt apró ezüst rámában férfiarckép. Egy áldozaté! Egyé a milliók közül. A falakon, asztalokon, üvegtáblák alatt dokumentációs anyag, brosúrák. Van itt kis domb arany és másféle fém műfogakból, amiket halott emberek szájából feszítettek ki. Volt itt (közvetlenül a felszabadulás után láttam, de a molyok miatt eltávolították) egész boglyarakásnyi emberi hajfürt. Szőke, fehér,
