Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - EGRI VIKTOR: A tüzet rettegik a farkasok (Drámarészlet)

HADNAGY (nem felel).

WOLFF: Barbár! (A szoba elsötétedik; az Eroica néhány akkordja varázsosan, ünnepien árad az éjszakában. A konyha is sötét, csak a tűzhely közelében kuporgó Bálint arcát és a szemközt ülő Hansot világítja meg a fény.)

HANS: Megölték ... meghalt!

BÁLINT: Igen, megölték... de azért nem halt meg.

HANS: Nem értem ...

BÁLINT: Hansnak hívják, ugye?

HANS: Hans Strecker a nevem... Miért kérdi?

BÁLINT: Csak tudni akartam... Jól esik, hogy a nevén szólíthatom, Hans!

HANS: Maga holnap megmondja nekik... ?

BÁLINT: Nem mondom meg.

HANS: Akkor magát is megölik.

BÁLINT: Lehet, Hans! . .. Holnap az én testem is elzuhan valahol.. . véremet felissza a föld... a csontom is elporlad majd... de azért egészen én sem halok meg, fiam.

HANS: Nem? ... én már értem magát.

BÁLINT: Ugye megérted... hogy mások a helyemre állnak... ők helyettem is élnek... Megteszik azt, amit én már nem tehetek. (Kint fegyverek ropognak. A pitvar ajtaja hirtelen kivágódik. Kézi villanylámpák fényében, lövésre kész fegyverrel, bokát verdeső hóköpenyben megjelennek a partizánok: Milán, Borisz, Janó, Katka és még ketten. A rajtaütés percében a játék hol a szín egyik, hol a másik felében folyik és aszerint világosodik ki a szín egyik vagy másik része.)

MILÁN (rákiált a fekvőhelyéről felugró két tisztre): Nem mozdulni!

BORISZ (felmarkolja az asztalról a tisztek derékszíját a pisztolyokkal).

MILÁN: Felöltözni! (A két tiszt halálraváltan öltözködni kezd.)

JANKÓ (odarohan Bálinthoz és átöleli).

BÁLINT: Fiam, édes fiam!

PARTIZÁN (elszedi Hanstól a fegyvert).

BÁLINT: Áruló van köztünk!

WOLFF: Egy cigarettát elszívhatok, uraim?

MILÁN: Rágyújthat!

WOLFF (rágyújt): Mondanék egy-két okos szót.

MILÁN: A többit ismerjük... Torkig vagyunk a háborúval, ugye ?

WOLFF: Pontosan ezt akartam mondani.

HADNAGY: Kérem... én is elmegyek magukkal... Csak a parancsnak engedelmeskedtem ... higgyék el... De már nem köt semmi.

MILÁN: Minket igen ... Korábban kellett volna megokosodnia ...

HADNAGY (gőgösen): Igaza van... Én is megölném magukat... Most maguk a szerencsésebbek. C’est la guerre! ... Az ördögbe!

KATKA: Gyerünk! (Közrefogják a hadnagyot és elvezetik. A századost a konyhába vezetik.)

WOLFF: Uraim... kapitány úr... Én mindig emberséges voltam... Mindenkit elküldtem a parancsnokságra. (Bálintra mutat.) Ez az úr is tanúsíthatja. Egy újjal sem nyúltam hozzá. (Kint két lövés dördül.)

MILÁN: Kár a beszédért.

WOLFF (eddig még győzte önuralommal. Most leesik az álarc róla. Őrjöngve