Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - MILOŠ KRNO: Visszatérek, anyám (Regényrészlet)
állította tajtékos, fújtató lovát. A többiek szélvészként vágtattak el mellette, és mikor már eltűntek az útkanyar mögött, csak akkor eredt utánuk, hogy utolérje őket. — Sztoj! Párol! — ütötte meg egyszerre, a fülét az orosz szó, mire Liesko- van odakiáltotta a megbeszélt jelszót: — Repkin! Immár a harmadik őrség tartóztatta fel őket, de a „Repkin“ jelszó most hangzott el először. Megnyitotta a lovasok előtt a partizánföld kapuját. Már közel jártak Remez falucskához. A tűlevelű sarjerdőből egy csapat lovas robogott feléjük ... — Állj! — kiáltotta oda társainak Nálepka. Kisvártatva fekete paripán ülő lovas rugtatott elébe. — Tovariscs Repkin? — szólította meg Nálepkát. Valamennyien leugráltak lovaikról. A partizán járőr parancsnoka sorban kezet rázott velük és bemutatkozott: — Fjodor a nevem. Kapitány elvtárs, parancsnokunk nevében üdvözlöm önöket. Szaburov vezérőrnagy már várja. Homlokáról csurgott a veríték, erősen zihált. Nálepkára emelte tisztafényű tekintetét és jelentette: — A szlovák katonák egy csoportja szerencsésen megérkezett. — Köszönöm, — ölelte meg Nálepka a hírhozót és könnyek tolultak a szemébe. A partizánok átvették tőlük a tömött hátizsákokat és a nehéz fegyvereket, s kis idő múlva megint lóra szálltak. Már csaknem kivilágosodottv mikor egy hatalmas tisztásra értek, amelyen rengeteg partizán nyüzsgött. Nálepkán nem látszott fáradtság. Sapkája ellenzőjéhez emelt kézzel, feszesen viszonozta a felsorakozott díszszázad tisztelgését. Egy magastermetű, vállas férfi lépett most eléje, szovjet tábornoki egyenruhában. Nálepkának hevesen megdobbant a szíve. Olyan ez, mint egy álom,.. Alig hitt • a szemének, hogy végre mégis testvérei, az igazság harcosai között lehet. Leugrott a lóról. Szaburov tábornok hozzálépett, magához ölelte és megcsókolta mindkét orcáját. Nálepka észrevette, hogy a fiatal tábornok halántéka már deresedik. — Nos, mit mondjak nektek? — fordult az egyesült partizánerők parancsnoka a példás rendben felsorakozott szlovák katonákhoz, — üdvözlünk benneteket sorainkban, szívből üdvözlünk, mint vérszerinti édes testvéreinket ... — Köszönöm, testvérek! Ezt a pillanatot soha senki közülünk el nem felejti. Idegen lobogó alatt hajtottak ki bennünket ide, hazátok földjére. Szívünk hangját követve jöttünk ma hozzátok. Meg akarjuk tanulni tőletek, hogyan kell győzni. Megfogadjuk, — emelte fel az öklét, — hogy veletek vállvetve, szívvel lélekkel, teljes erőnkből harcolunk! A szellő szárnyára kapta a szavait, válaszként mennydörögve hömpöly- gött a kiáltás a tisztás felől: — Hurrááá ... hurrááá! Kibukkant a nap a százéves tölgyek fölött. Nálepka sokáig nézte a keleti égboltot elöntő vörös fényt, aztán tekintete az erdő mélyébe tűnő keskeny ösvényre tévedt, és mintha álmában hallaná, úgy jutott el füléhez Szaburov tábornok hangja: — Látja, ez a mi partizánföldünk! Fordította Soös István
