Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - FIGYELŐ - JURAJ ŠPITZER: Az igazság és a béke harcosa

Fábry kétszer annyit tud a kultúráról, mint rendszerint tudni szoktak. Az irodalomról, az időszerű kérdésekről írt tanulmányai a nemzeti, európai és a világ kultúrájának mélyreható ismeretére támaszkodnak. Megtaláljuk bennük ama Salda említette „szellem ragyogását“. A magyar nemzeti kultúra forrásai, úrellenes demokratikus hagyományai táplálják őket, és európai méretekbe terebélyesednek. Akár Descartesról, Rabelaisról Thomas és Heinrich Marínról, Majakovszkijról, Fučíkról, Jilemnickýról, Bezručról vagy Čapekról ír, keresi rokonságukat, kapcsolatukat a magyar kultúrával, magyar művészek sorsával. És viszont: Kisfaludyról, Kölcseyről, Móricz Zsigmondról írva soha nem téveszti szem elől az európai (s ez nála egy jelentésű az internacionálissal) összefüggéseket. Kétfelé hadakozik: a törpeség valamint a korlátolt nemzeti előítéletek és fennhéjázás ellen egyaránt. Ebben a tekintetben jellegzetesen európai.

A jelenségeket a történelmi tanulságok, a nemzieti és kulturális történet prizmáján keresztül szemléli, ezért képes megtalálni a helyüket, biztos kézzel rátapintani lényegükre, szabatosan lemérni, mivel járultak hozzá az igazság eszméjéhez és a művészethez. „Halhatatlan mindenki, aki halálával fokozotab- ban kezd hatni, mint életében“ — mondta Fučík művéről, „A testi halál nem jelenti a szellem halálát“, írja Peter Jilemnický művével kapcsolatban. A gondolat elpusztíthatatlan, minden gátak fölött, amelyeket a kapitalizmus épített az emberek közé, győzhetetlenül él a gondolat ereje, amely egybefűzi az embereket, s győzelemre viszi az emberi méltóságot — ami Fábry értelmezésében a kultúrát jelenti. Ez az erő kapcsolja egybe a német Mühsamot és Ossietzkyt, a spanyol Garcia Lorcát, a magyar Radnótit, a cseh Fučíkot és Vančurát. A győzelemig emelkedő emberi méltóság e síkján keresi Fábry a művészi értékeket is, csupán ehhez az emelkedő emberi méltósághoz viszonyítva lehet és kell mérlegre tenni a művészetet, minden szellemi alkotást. Ezért fordul figyelme idehaza Kölcsey, József Attila, Móricz, Mikszáth, a világ kultúrájában} Descartes, Kant, Rabelais, Gorkij, Korolenko, Majakovszkij, Chaplin, Mann- fivérek, és ismét idehaza Jilemnický, Bezruč, Fučík, Hašek felé, idehaza, mivel Fábry hazáját a magyar, a cseh és a szlovák nép testvéri együttélésében látja.

Rendkívüli műveltsége minden tanulmányában kifejezésre jut. Nem elégszik meg csupán az írás tárgyát tevő szerző művének ismeretével, alkotásait egybeveti az emberi gondolkodás, az irodalom és a társadalmi fejlődés egykorú állapotával. Néhol túlértékel, de ezt csak azért teszi, mert szenvedélyesen szereti az eszmét, amelyért harcol, és meggyőződésének erejével magával akarja ragadni az olvasót. Kifejezésmódja jellegzetesen esszészerű, művészi. Áthatja a képszerű meglátás, drámai átérzés. Stílusa bravúros, eredeti, a német esszéisták stílusára emlékeztet. De nincs benne semmi öncélú, minden a maga elé tűzött célt szolgálja: a gondolat és a béke igazát.

Fábry szlovák fordításban megjelent cikkei és tanulmányai gyarapodást jelentenek a szlovák irodalom számára. Csak látszólag nyilvánul meg bennük irodalmi és társadalmi jelenségeink, problémáink külső szemlélete. Csak látszólag, mivel Fábry életművével, irodalmi munkásságával a csehszlovákiai kulturális élet szerves része. Mindezt számbavéve, s tekintettel a válogatás tartalmazta értékekre, a magyar és a szlovák kultúra további közelítésére nagyra kell értékelnünk a Szlovákiai írószövetség kiadóvállalatának kezdeményezését, Milan Pišút profeszor gondos válogatását és előszavát, amely hű képet ad Fábry Zoltánnak, az imperializmus kérlelhetetlen kritikusának, a kiváló gondolkodónak, aktív harcos humanistának életéről és művéről.