Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - HAGYOMÁNYAINK - Dr. FOGARASSY LÁSZLÓ: Pozsony és a proletárdiktatúra

osztály jobbszárnyán indult támadásra. 1919. július 20-án Szolnok — Törökszent- miklós —Kisújszállás környékén harcoltak a pozsonyi vörös katonák és a visz- szavonulási harcokból is kivették részüket. Július 31-én Vágó hadtestparancsnok a Tisza mögé visszavert vörös csapatokat még egyszer támadásra rendelte. Szolnokot visszafoglalta a Vörös Hadsereg, de a fegyverneki hídfőről támadó román túlerő feltartóztatására már nem maradt ereje. Ezért a csapatok zöme, köztük a 13. vörös ezred is bekerült a román gyűrűbe. A tiszai Sedan méreteire jellemző, hogy nemcsak hat hadosztályparancsnokság, hanem az I. hadtestparancsnokság is román fogságba esett. Augusztus 2-ától 8-ig tartott a vörös csapatok, köztük a 13. vörös ezred lefegyverzése, csak töredékek tudtak kisiklani a román harapófogóból. Szolnok volt a vörös 13-asok hattyúdala, mivel a magyaróvári póttest a politikai változás után az ottani tisztek befolyására a fehérekhez csatlakozott. Ez alkalommal a vörös és fehér érzelmű katonák közt összeütközés történt.

A csehszlovák források emlegetik a ligetfalusi munkásokból alakult Lakoskülönítményt is. Ez eredetileg munkás-tartalékzászlóalj volt, amely fölött Lakos György főhadnagy parancsnokolt. Feladata az volt, hogy csehszlovák vagy ellenforradalmi támadás esetén készenlétben álljon a pozsonyi hídfő védelmére. Amikor a dunántúli 8, hadosztályt 1919. június első harmadában Budapesten át a Párkány — érsekujvári frontra szállították, oda ment a Lakos-különítményt is. A fehérek által Lakos-bandának csúfolt alakulat főleg guerilla- harcokban tűnt ki Érsekújvár tájékán. A fegyverszünet után visszatért Ligetfalura és leszerelt. Parancsnoka a proletárdiktatúra bukása után a Szovjetunióba menekült és ott csehszlovák forrás szerint tábornoki beosztásig vitte.

Voltak még pozsonyiak az ún. Felvidéki Vörös Ezredben is, amely a volt 16. besztercebányai honvédezredből alakult, ezenkívül elszórva különböző tüzérségi alakulatoknál. A pozsonyi hídfőt őrző Horváth-különítmény túlnyomót részt dunántúliakból állott. A proletárdiktatúra idején nem toltak el Pozsony felé nagyobb erőket, mivel a Duna vonalának forszírozására nem állott rendelkezésre megfelelő híd és hajóanyag, ehelyett inkább a Komárom —érsekújvári frontra dobták a csapatokat. Pozsonyban viszont mindig volt két-három- zászlóalj és egy két üteg. Šrobár teljhatalmú miniszter halálbüntetés terhe alatt tiltotta meg a hivatalnokoknak, hogy elhagyják a várost, tüntetve azzal, hogy ő itt van Pozsonyban és nem fél. Minden este azonban Mittelhauser francia tábornok példáját követve, autón a modori Harmóniára járt — aludni. 1919. március 25-én elrendelte a kommunistagyanús munkásvezetők letartóztatását és internálását. Június 1-én pedig parancsot adott Brunner rendőkapi- tánynak, hogy mintegy ezer túszt fogasson le. Munkások, jómódú polgárok, aktív katonatisztek, akik nem jelentkeztek szolgálattételre a csehszlovák hadseregben, és vasutasok voltak a letartóztaottak közt. Scharitzer tábornokot is lefogták és a többiekkel együtt internálták, habár nehéz volt elképzelni, hogy szolgálatait a magyar Vörös Hadseregnek felajánlotta volna, vagy hogy az elfogadta volna szolgálatait. A harcok megszűnte után valamennyi internált hazatérhetett. Šrobár gróf Apponyi Albertnek is megengedte, hogy éberhardi kastélyában húzza meg magát, azzal a kikötéssel, hogy a politikától tartózkodni fog.

A harcok elülte után a Grassalkovics-palotában folytak a tárgyalások Mittelhauser tábornok, valamint Ágoston Péter népbiztos és Mayer-Csejkovits Károly alezredes között. A Tanácskormány megbízottai június 25 — 29. közt naponta