Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - HAGYOMÁNYAINK - Proletár harcosok emlékeznek
még a mosléknál is silányabb. Bizony a háború éveiben, meg közvetlenül utána a fiatal, egészséges emberek sem lakhattak jól, hát még a felebarátaik és az egyház irgalmára utalt, magukkal tehetetlen öregek. A mi forradalmunk róluk sem feledkezett meg. Szépen átköltöztettük őket a katolikus püspökség szemináriumába, amely a püspök úrnak csak amolyan második otthonául szolgált, mert ezen a palotán kívül rendelkezésére állt a fényűzően berendezett püspöki rezidencia is. Mit bánta ő, hogy az élettől elnyűtt, rokkant öregek ott senyvednek a temető telkén, s ha eszébe is jutott, legföljebb annyit mondott magában, hogy legalább közelebb vannak a mennybéli üdvösség kapujához. Az öregeket tehát átköltöztettük a szemináriumba, ahol valóban püspöki eledelekkel tartották őket jól, végre emberhez méltó lakáshoz jutottak, sőt orvosi rendeletre még misebort is kaptak a püspöki pincéből. Az életben maradt öregek hosszú idővel a proletárdiktatúra bukása után is hálásan emlegették ezt a kéthetes mennyországot, amelyet a szovjetektől kaptak. Annál keservesebben emlékeztek vissza arra a napra, amelyen a püspök úr kiűzte őket a paradicsomból. .1919 június 15-én folytatták le Eperjesen az első általános, titkos választásokat. A város népe negyven tagú tanácsot választott a munkások, parasztok és katonák soraiból. A tanács első ülésén megválasztotta a héttagú direktóriumot, de gyakorlatilag ez nem jelentett változást, mivel a tanács azt a hét elv- társat tüntette ki bizalmával, akik már a választás előtt a direktórium tagjai voltak. Ez június tizenötödikén történt. Másnap, tizenhatodikán a városháza erkélyéről kikiáltottuk a Szlovák Tanácsköztársaságot. Akkor már nyolc napos tapasztalataink voltak a proletariátus diktatúrájával. Közvetlenül a Tanácsköztársaság kikiáltása után szervezni kezdtük a Vörös Hadsereg első ezredeit. A hadsereg soraiba munkások és öntudatos parasztok jelentkeztek nagy lelkesedéssel, főleg fiatal legények. Ugyanilyen lelkesen harcoltak is, küzdöttek a Tanácsköztársaság véderejében. 1919. június 28-án azonban a városi tanács ülésén megjelent a magyar Vörös Hadsereg hadosztály-1 parancsnoka és közölte, hogy csapatainak a főparancsnok rendelkezése értelmében vissza kell vonulniuk, ki kell üríteniük Eperjest. Felszólított bennünket, hogy a városi és a falusi tanácsok gondoskodjanak arról, hogy a vezető funkcióban lévő elvtársak csatlakozzanak a visszavonuló vörös csapatokhoz, mert a csehszlovák burzsoázia részéről súlyos veszedelem, halál fenyegeti őket. Mondanom sem kell, mennyire lesújtott bennünket ez a hír. Sokan Miskolcra utaztunk, a Szlovák Tanácsköztársaság kormányával együtt. Ott sem tétlenkedtünk. Hozzáfogtunk szlovák Vörös Hadseregünk szervezéséhez. Alig állítottuk lábra azonban az első ezredet, megérkezett a városba a magyar-román fronton elkövetett árulásnak és a magyar Vörös Hadsereg összeomlásának a híre, ami a tisztikar aljas aknamunkájának, rendszeres árulásainak volt az eredménye. Ez a hír egyben a vég kezdetét jelentette. Mikulás Beňo.
