Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - GYURCSÓ ISTVÁN: Négy vers

VÁRAKOZÁS közben

Mire vár a méh, a tarka pillangó? Barackfa ágán beszélget a bimbó, virágot dalolnak a mandulafák, rügyet sietnek hozni az orgonák, menyasszonyok a kökénybokrok sorban, fészkét rendezi madár a bokorban, a szél is visszatér: márciusi szél, csak a zöld késik, a sok piciny levél, mi védi, óvja a fák virágait.

Jó vízzel most az ég nem locsolkodtk:

— pedig bokroso:'na búza, árpa, zab — előőrs méhek csapata megszalad: de a sereg támad — várja és tudja —, a tavasz kapuja nincs már becsukva.

ÉNEK A SZILICEI FENNSÍKON

Messze, magasan járok, mégis közel a földhöz, amely lábam megkötözi, tűzhelyek melegével ölel körül: nevetnek a patakok gyöngy-kövei.

Az égnek lehet szép felhőruhája, én felöltözködni nem kívánkozom: inkább sebezzék kövek a lábam lent, ott fönt nem akad, nincsen hű rokonom. Hideg csillagok: csábító közelség — csalóka fény az, oly messze van, messze: ti kövek, kis utak, fű, fa, vas, vizek ... a szívem az embert csak itt keresse.

— Magamat is csak bennetek találom: itt fut össze minden emberi lábnyom.

Nagy József linóleummetszete