Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - L. KISS IBOLYA: Bilincsek (Színjáték L. N. Tolsztoj életéről)
felül, mire Makovický átkarolja, Csertkov pedig az ablakhoz ugrik s összehúzza a függönyt.) TOLSZTOJ: Az ajtó zárva van? SZASA: Azt hiszem, igen. TOLSZTOJ: Az ablak is be van csukva? SZASA: Igen, papa. TOLSZTOJ: A függöny is be van húzva? SZASA: Az is, papa. TOLSZTOJ: Különös.. . Mintha benézett volna valaki. Ismerem ezt az arcot, de ki lehet? Ki?... Mintha láttam volna valahol... SZASA (rimánkodva): Papa, drága jó apám. Vedd be ezt a gyógyszert, nézd ez a te kis kanalad! TOLSZTOJ: Minek a gyógykezelés? Oh... oh... Nem így hal meg egy muzsik! CSERTKOV (Tolsztoj minden szavát azonnal lejegyzi.) ORVOS (hallgatja a szívműködést, aztán gyógyszert fecskendez Tolsztoj karjába.) TOLSZTOJ (közömbösen tűri az orvosi beavatkozást.): Dusán! MAKOVICKÝ: Itt vagyok. (Az ágy szélére ülve átöleli a haldoklót, úgy, hogy Tolsztoj feje Makovický mellén nyugszik.) TOLSZTOJ: Azt mondtad . .. hogy ott, nálatok égbenyúlók a hegyek . .. s a csúcsokat örök... örök hó borítja . . . Tengerszembe merül a napsugár és a szél... a szél szomorú dalt suttog. CSERTKOV: Félrebeszél... TOLSZTOJ: A kertben virágok nyílnak . . . MAKOVICKÝ, (szeméből pereg a könny): ...rezedák és nyári violák... Fenyő áll őrt a kertilak felett s a hold szivárványos udvarában vigyázza az éji csendet. TOLSZTOJ (kitárja a karját, alig hallhatóan suttog): Megyek... (Karja leha- nyatlik, feje oldalt billen. Szemei lezárulnak.) SZASA (kiáltva): Papa! Papa! Nézz rám! ORVOS (gyorsan még egy injekciót ad a karba.) CSERTKOV (rendkívül izgatottan jár alá és fel a szobában.) MAKOVICKÝ (sírva, reszkető hangon): . .. s a hold őrködik az örök csend birodalmában ... Rászórja sugarát a nyári violára s ezüstös fátyolba burkolja az elnémult kertet... Harmadik jelenet. Előbbiek, Szofija Andrejevna SZOFIJA ANDREJEVNA (halkan nyitja az ajtót, besurran a szobába. Egy pillanatig zavartan áll, aztán háromszor keresztet vet magára s az ágyhoz lép.) Levočská! Levocskám!... Itt vagyok, eljöttem hozzád. Láttam én jól, hogy az imént, mikor benéztem az ablakon, intettél felém, de ezek (megvetően végigméri Csertkovot) nem akartak beengedni hozzád... De lásd, besur
