Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - L. KISS IBOLYA: Bilincsek (Színjáték L. N. Tolsztoj életéről)

Nyolcadik kép.

(Az asztapovói állomásfőnök egyszerűen berendezett szobája. Az ágyban a nagybeteg író fekszik. Az ágy jobb oldalán virágos asztalka, balfelői kis asztal orvosságos üvegekkel. Bal sarokban fogas, rajta Tolsztoj kabátja, sapkája s lent a földön két kézitáska. A falon a cár aranyrámás képe. Két szekrényen befőttes üvegek. A világosságot a szoba közepén lógó petróleumlámpa adja. Hajnali három óra.)

Első jelenet.

Tolsztoj, Szasa, Makovický, Csertkov, egy orvos

CSERTKOV: Feküdj le már végre Dusán, hiszen teljesen kimerültél. A negyedik éjszakát virrasztód keresztül!

MAKOVICKÝ (teljesen letörve): Mi tehet még engemet tönkre. Én már úgyis teljesen tönkrement féreg vagyok.

SZASA: De Dusán ... Minek kínozza önmagát? Hagyjon fel már ezzel az örökös önvádlással.

MAKOVICKÝ: Ha akkor éjjel lebeszélem... Ha erélyesen lépek fel, marad. De én, (üti a saját homlokát) én még örültem is, hogy végre lerázza magáról a fojtogató bilincseket. Hagytam utazni harmadik osztályon, túlzsúfolt kocsiban... Dehát pénzünk nem volt, a jegyet is hitelbe kaptuk... s ő.. . Csaknem az egész idő alatt léghuzatban állt. ..

ORVOS: Hát bizony, ez az utazás teljesen aláásta az egészségét.

CSERTKOV: Csak azt nem értem, miért ájul el olyan gyakran?

ORVOS: A szívét legyengítette az állandó magas láz. A tüdő bal szárnya gyulladásban van s tartok tőle, hogy a gyulladásos folyamat átterjed a jobb lebenyekre is.

SZASA (megragadja az orvos kezét): És akkor?

ORVOS (részvéttel): Grófnő! Az édesatyja 82 éves.

SZASA (hevesen): De vannak emberek, akik 100 évig is élnek, még azon túl is. És én azt hittem, hogy ő ... soha ... Nem, nem, ez szörnyűség volna.

Második jelenet

Előbbiek, asztapavói állomásfőnök

ÁLLOMÁSFÖNÖK (kívülről halkan kopogtat, Csertkov az ajtóhoz megy, kinéz, beengedi. A főnök szolgálati ruhában van, hóna alatt kis csomagot hoz): Szofija ...

MIND: Pszt.

ÁLLOMÁSFŐNÖK (halkan): Szofija Andrejevna küldi... (kibontja) azt mondta, csak ezen a párnán tud Lev Nyikolajevics jól aludni és kéri, hogy a gyógyszert ezzel az ezüstkanállal tessék beadni, mert Lev Nyikolajevics gyermekkora óta ezt használja.

SZASA: Köszönjük, köszönjük. (Kezét nyújtja.) A hálát, amelyet ön iránt érzek, emberi szavakkal kifejezni nem lehet. Nemcsak átengedte lakását, hanem amint észrevettük, intézkedett, hogy a vonatok az állomás épületétől távol álljanak meg, nehogy a zaj apám nyugalmát zavarja.