Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - GYÜRE LAJOS: Két vers
A SZENCI TÔNÄL Mint egy partra dobott roppant keszeg, elnyúlva a napon sütkérezek. A tó jáspis tükrén könnyű árnyak, óriás lepkék — vitorla szárnyak. Éhes báger vízbe nyúló karja a fövenyes kavicsot kaparja, és motorjának messzi hangja kél, mint dolgozó méhraj, úgy döngicsél. A tó meg gyarapszik észrevétlen, tenger játszik üde-zöld vízében. Fekszem az ágyban s lázrózsával az arcomon hívlak, Téged idézlek. Hűsítő italom vagy nékem e kínban, balzsamos orvosom, és gyógyító ír a bajomra. Minden ködlik előttem és a valót bebogozva sorra élomlik a tér s az idő most mind a jelenben.,. Hallom a hangod lágy muzsikáját. Arcod idézem, szád vonalát, meg a barna szemednek mélytűzű kincsét. Látlak az iskola padjai közt, hogy a jegyzeted írod .. . Ablakon által a kinti világ be-betör a szobámbü. Gyermekek víg zsivajától hangos a tér meg az utca, s döndülő zajjal dobban a légkalapács valahonnan . .. Vagy csak eremben lüktet a vér oly lázas erővel? Homlokomon bő harmat időz, s le-lehull akadozva. Csipketeán és citromon élve legyengült testtel várom az írt ami megszabadíthat e nyűgtől. Addig is messzire visznek az álmok — futja időmből. Itt van az ének, a tánc, meg a próbák élet éli kedve; eljön a műhely, s az épülő gépek nagy regimentje. Jő Pali bácsi, mesterem, itt van a régi tanítóm, és sorakoznak a légkalapácsnak bősz robajától félsüket emberek rőtszín vasporos arccal elémbe — míg az egészet messze elűzi a mellbehasító vad köhögési roham, hogy utána újra előjöjj balzsamos orvosom, s míg dalos kedvvel elinted az arcom lázrózsáit, nyugtató álmot lopsz a szememre. GYÜRE LAJOS veióe BETEGEN
