Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - JOZEF HORÁK: Bánya (elbeszélés — fordította Czagány I.)

— Bányászkezeim, ti itthon maradtok!

Van a Maximiliánka alatt elég elhagyott szint meg beomlott gurító. Mért ne ismerném be, hogy egyet már kiszemeltem magamnak? Igazi sziklafészek, ahol pár napot kivárhatok, mert az egész már biztosan nem fog sokáig tartani. Közeledik a vége. Esténkint tisztán látni a lövegek villanásait, és ha a Lintich felől fúj a szél, a gépfegyverek kattogását is ki lehet vnni. A kaw tonák olyanok, mint a dühös darazsak, ez a legbiztosabb jele annak, hogy jön valami. Közeledik a front és úgy vonul el majd a határunk felett, akár a zivatar. Mért kellene az én kezeimnek innen elmenni? Szükség lesz rájuk itthon is.

Estére felcihelődtünk. Én batyustul, a pályamunkás meg Grnács. Valameny- nyien külön. Megbeszéltük, hogy éjfélkor mind helyben leszünk. Ha Kinka gépész nem lenne ott, hágcsófákkal leereszkedünk az aknába magunk. Persze, minden lóhalálában ment és elfelejtettük, milyen a maximiliánkabeli hágcsó. Átkozott egy jószág, és mi nem számoltunk vele. De nem is került sor rá, mert Kinka gépész épp ott volt és tudta már, miről van szó.

Nem féltünk, csak a pályamunkás volt begyulladva, mert nem dolgozott még a föld alatt. Hiába, a vaspálya nem bánya. De azért derekasan igyekezett átjutni a régi szintre vezető szűk vágaton. Leginkább a világítás miatt aggódtunk, de Kinka gépész erről is gondoskodott. Amíg áram van, lesz világosság is. Kinka gépész derék ember és más helyen nincsen rá szükség. Ugyanis rokkant, a bal lába műláb. Az ilyen a németeknek nem kell, nyomorékjuk van maguknak is elég. Egyszóval, Kinka villanyt csinált nekünk, ennivalónk meg volt dögivei. Vízzel is elláttuk magunkat.

Megvoltunk a föld alatt, akár a vakondokok, nem is történt semmi, csak harmadnapra megszaporodtunk hárommal. Két vájár jött az Alvégről meg egy kohómunkás. Emelkedett a létszám, szűkebben vagyunk, de legalább tudjuk, mi történik a külszínen.

Nagy kínnal jutottak csak be, a németek megszálltak minden aknát, mert a vájárok jó fele nem fogadott szót a felhívásnak. Mindehhez járult még, hogy a front is közeledett és az emberek csapatostul futnak a falunkba. Szerencse, hogy a község félreesik a főútvonaltól.

Meg is is nyugodtunk, meg nyugtalanítottak is a hírek.

Hanem aludni, jól aludtunk. Csak éppen az odúnk fülledtebb.

3.

Vasárnap volt és már hat napja éltünk a föld alatt. Ki tudja, mi van odafenn? Talán már túl is haladt rajtunk a front és itt vannak az oroszok. Nem tudjuk, mert Kinka nem tudatta velünk, mi történik. De mi bíztunk Kinká- ban. Csak az aknát sáncoltuk el fallal, és elegendő volt egy-két követ dugni a nyílásba, senki se jött volna rá, hogy itt a fal mögött a vájatban hat ember él. Biztos, ami biztos, a németeknek nem lehet hinni. Meg Szopko felügyelő kutya egy fajzat. Ismeri a bányát ő is.

Azt akartam elmondani, hogy azon a bizonyos vasárnapon egyszerre kialudt a világítás.

Eleinte nem is törődtünk vele. A villany elalszik, aztán megint meggyullad. Mindenki maradt a helyén. Beszélgettünk, de magában mindenki várta, hogy felgyulladjon a fény. De elmúlt egy óra is meg még egy és csak nem lett