Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - LŐRINCZ GYULA: Szlovákok és magyarok

mielőtt megcsípné a szarvasmarhát, lerakja petéit, majd megcsípi a tehenet, az ösztönösen nyalni kezdi a csípett helyet, így lenyeli a peték egy részét, a keletkező lárva a gyomron, testen, oldalbordák között átrágja magát, s végül lyukat is csinál a bőrön, s ez többmilliós nemzetgazdasági kárt jelent bőriparunk számára. Landau akadémikus megmagyarázta, hogyan lehetne hathatósan harcolni ez ellen és nem nagy befektetéssel óriási károkat háríthatnánk el. A szakmai kérdés után offenzíva indul a kultúra, művészet helytelen, sokszor káros kinövései ellen. Felvilágosítást kérnek a Paszternak-esetről. Ez a kérdés nem formális, hanem nagyon mélyen ismerik ezt a problémát és nem elégszenek meg a felületes válasszal. Egész mélyen, részletesen boncolgatjuk a problémát, majd áttérünk a hazai irodalom kérdésére; kifogásolják egyes íróinknál a vulgáris kifejezések használatát az irodalmi művekben. Magas színvonalon megy a vita, elítélik a sematizmust, több mai tárgyú művet követelnek, majd a képzőművészet kérdésére térnek át és meglepően helyesen látnak. Ugyanakkor, mikor elítélik az üres formalista absztrakciókat, megmondják azt is, hogy nem illusztratív jellegű, naturalista leíró művészetet várnak tőlünk. Akarják és kívánják, hogy művészetünk szocialista tartalmú, realista művészet legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy leszűkítsük a témakört, mert a szocialista tartalmat ők nagyon szélesen értelmezik, beleértve mindent, ami összefügg új, gazdagabb, szocialista társadalmi életünkkel, környezetünkkel, tehát a tájat, hazánk természeti szépségeit is.

Mielőtt távoznánk az üzemi klubból, még kezünkbe nyomják a műkedvelő színjátszó csoport legutolsó műsorfüzetét, örömmel látom, hogy a szlovák dolgozók fordításban Lovicsek Béla: „Húsz év után“ című darabját játszották.

Az utolsó beszélgetésre Léváról indulunk el, délelőtt még megbeszélést tartunk s én megegyezem Andrej Bagar nemzeti művésszel, hogy cserélünk, ő a csoportjával Oroszkára megy, mert ott van a cukorgyár, ott többet tudnak szlovákul, én meg helyette menjek Nagysallóra, az nagyobb falu, nincs üzem, ott valószínűleg mindenki csak magyarul fog beszélni.

így is tettünk.. Nagysallóra kora délután érkeztünk, így még megszemlélhettük a falut, s végignéztünk egy futballmérkőzést. A község kis rendezett parkjában emlékoszlop figyelmeztet arra, hogy 1849 áprilisában, tehát pontosan 110 évvel ezelőtt, Kossuth hondvédjei nagy csatát vívtak ezen a helyen a szabadságért, lehet, hogy közösen szlovákok és magyarok, hisz Kossuth honvédjaihoz több ezer szlovák csatlakozott és csak elenyésző volt azoknak a száma, akik az osztrákok oldalán álltak ebben a szabadságharcban. Megnéztük a művelődési otthon alapjait. Már emelkednek a falak, lépéssel méregetjük a nagy előadóterem hosszát, a kultúra méltó otthona lesz a nagy község lakosai számára a régi mozihelyiséggel szemben, ahol a beszélgetést megrendezték az esti órákban. Csakhogy az ember tervez, a valóság végez. Én magyar bevezetőt mondtam, a vitafelszólalók egy kivételével mind szlovákul beszéltek. Bagar csoportjánál, ahogy értesültem, pontosan fordítva történt. Mindegy, a tartalom volt a lényeg, és ez nagyon érdekes volt. A kultúra forradalma széles méreteket ölt, hogy úgy mondjam, kulturális fronton a dolgozók offenzívában vannak, a szocialista gazdasági alapok megteremtése után beveszik a kultúra várát is, ez most már nem kétséges. Képkiállítás megrendezését követelik, akár ebben a sötét mozihelyiségben is, ahol tárgyalunk. Eredeti művészi alkotásokat akarnak látni, sőt vásárolni. Én is követelek. Követelek a válaszomban és tiltakozom a sötét helyi