Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - FIGYELŐ - Egy költő, aki harcos, hű fia korának (Sas Andor)
Ő nézd a szürke kupolákat, bérházak ocsmány falát. Heringeket hordóba gyömöszölve. Illemhelyeken a vén bordélymamák: Eumenidák kuksolnak a ködbe. A házak árnyéka vonaglik, Az estét megmérgezte a szél, A kanálisok harsány bűze szaglik, Mint tüzes szög, úgy fáj a lámpafény. Gyötrelem és eső! Ej, ilyen az élet! Adolf a sarkon tyukocskáját várja. Novemberköd. Reuma. Fájnak a térdek. Piszkos vágyaknak s vizeknek netovábbja. A város! Még a patkányok is fáznak! Adjatok hamar egy ócska kötelet. Végét vetem a fölösleges láznak — Álmodtam és fáztam éppen eleget. A Három strucchoz címzett vendéglőben (80. o.) feltűnik Csárli, „a leányzók kegyeltje“, „strici“, e „komoly barát“, amint kése élét körmén próbálgatja. Bemutatása nem követendő mint művészi példa, e vers valószínűleg írók és olvasók okulása végett — ilyesmit is mond a szerző előszava — került a kötetbe. Még Forbáth nagy tehetsége sem tudja művészileg rokonszenvessé tenni önvallomását prágai lakásáról a „Na bojišti 14“ című szonettben: A költő hazaballag. Megitta immár keserű sörét S a hideg folyosókon, mik kurták-furcsák S a lépcsőházban mély szuroksötét, Ágyrajárók, apacsok, kurvák között igyekszik fölfelé .. . Szobája várja . . . Most poloskák ólja e szoba. Bűzöknek trösztje. Tört ablakok. Grimasza! s künn október híg levében A ház előtt, mely régente jeles bordély volt, a szél bús lámpásokat himbál. Árnyékán hosszan tűnődik egy életunt borbély S körülötte a baljóslatú éjben Marcona hölgyek zászlóalja cirkál. De e mellékes részletek helyett foglalkozzunk Forbáth költészetének pozitív értékeivel. A tartalmi jelentőség: munkálkodás azon, hogy elkövetkező embemyomok emlékezetében ne szürküljenek, ne homályosod janak el a szocializmus építésének küszöbéhez ért nemzedék küzdelmes életére vonatkozó tények és emlékek. A vezető művészi érték: nyelvének szemléletessége és dinamikája: nem rímek zenéjével akar ringatni, bár erre is megvan a képessége és adománya, hanem azzal, hogy a szavaknak gyakran halálosan új jelentés-árnyalatot kölcsönöz, hogy áradnak belőle a rendkívül kifejező erejű szóképek. Ugyanazt a jelenséget, például a holdat, vagy elesettek, öngyilkosok tetemét nem egyetlen benyomással örökíti meg, hanem metaforák, hasonlatok és egyéb képkapcsolások egész sora expresszionista bőségű túláradással tolul tudatába és tolla alá. Egyedül beszél és szava úgy hat, mint beláthatatlan tömegekből előtörő gigantikus szavaló kórus. De nemcsak a közösségi és egyéni elkeseredés üvöltéseit har- santatja fel, érzéseinek skálája oly gazdag, hogy egészen finom árnyalású rezdülések is szűrődnek belőle. Kiknek rokona ez a költő, vannak-e hozzá hasonlók, esetleg olyanok, akiktől örökölt valamit, vagy róluk példát vett. Néhol Baudelaire merész lírai szubtilitá- saira kell gondolnunk, másutt Villon társadalmi hazugságokat meztelenre vetkőz- tető merészségére, ismét Walt Whitman áradó közvetlenségére, Heine romantikus iróniájára (amely hideg zuhanyként hull az érzelmeskedésre), és Gorkijra, az Éjjeli menedékhely írójára. A versek sorából kiemeljük a Petőfiről szóló költeményt s a szlovák tájak mélyén évtizedek előtt rejtőző keserűségek idézését két szép darabban. Egy helyütt versszövegbe van beszőve egy fordulat Petőfiből (Tied vagyok, hazám, tied e szív, e lélek), másutt Szenczi Molnár Alberttól (Mint az szép híves patákra). A Szélképek-ben előforduló „szélköly- kök" Ady „viharkölykeire“ emlékeztetnek. Az „Orosz arcképcsarnok“ írósorozata mintha folytatása lenne Reviczky Völ- kovi temetőjének, ahol Puskintól Cserni- sevszkijig és Turgenyevig esik szó írók sorsáról a cárizmus idején. A Szélké- pek-kel kapcsolatban felmerül az óhaj, ne halmozódjanak ismeretlen szavak és fogalmak olyan mértékben, hogy az egyszerű embernek ötször kelljen lexikonban vagy idegen szavak szótárában lapoznia, mialatt négy sort elolvas. Végül a Favágók című pompás vers összehasonlításra kínálkozik a Döntsd a tőké-vei József Attilától. (Az utóbbi később íródott, mint Forbáth müve.) József Attila költeménye derűsebb, Forbáth komor, egyes fordulatokban reménytelenül hangzó elkeseredést tolmácsol. József Attila friss munkadalt ír. Forbáth keserű elégikus hangot üt meg. Forbáth visszafojtott forra- dalmiságot tolmácsol, József Attilánál
